42.-43. fejezet

42. fejezet

Korán ébredtem. Az éjjel rosszul aludtam. Reggel is csak forgolódtam míg a lányok fel nem ébredtek. 
-Alyss hagyd már abba beleszédülök, ha még egyszer átfordulsz! - mondta álmosan Julie. Nem tudom mért, de felkuncogtam és csak azért is végre hajtottam. Erre egy nagy sóhajtást hallottam és még jobban nevethetnékem támadt. Szinte már a könnyeim is kifolytak mikor egy párna arcon talált. Értetlenül könyököltem fel és néztem Daisyre aki kacsintott és mosolygott rám.
-Igen? Te így, én is így! - kacagtam. Felkaptam a párnát a földről és elkezdtem püfölni vele a lányokat. Hatalmas nevetésbe törtünk ki, mire valaki benyitott és ijedten pillantott ránk.
-Lányok! Óóó szia téged azt hiszem még nem ismerlek. - mosolygott kedves a hölgy aki az ajtóban állt. Botladozva másztam le az ágyról, mikor sikerült stabil helyzetbe hoznom magam bemutatkoztam: 
-Őő..Alyssa vagyok. Remélem nem baj, hogy itt aludtam. - mosolyogtam kedvesen.
-Persze, hogy nem, de remélem otthon tudnak róla. ÓÓ amúgy Mrs. Carson vagyok, de szólíts csak Sophie-nak. 
-Persze, hogy tudnak róla, Sophie. - füllentettem,majd kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Mire megfordultam egyik lány sem feküdt már az ágyban. Vadul dobálták ki a ruhákat a szekrényből. Viccesen néztek ki. 
-Ti meg mi a francot csináltok? - érdekes, hogy alig fél napja ismerem őket és mennyire megkedveltem a bolond fejüket. Komolyan talán életem egyik legjobb dolga volt, hogy találkoztam velük. 
-Ruhát keresünk neked.
-Nekem? 
-Neked hát! - már majdnem megkérdeztem minek, de rájöttem, hogy amibe tegnap voltam annak már nem hiszem, hogy segít egy vagy akár több mosás. Szóval törökülésben leültem az ágyra és vártam a végeredményt. Azt hittem sosem végeznek. Már éppen megakartam szólalni mikor az orrom alá dugtak egy ruhadarabot és betessékeltek a fürdőbe, hogy azonnal vegyem fel. Végig mértem az igencsak aprócska szoknyát, de azonnal beleszerettem. Nem tudom mért, de nagyon tetszett pedig nem szoktam ilyet hordani. Óvatosan felvettem, hogy semmi baja se essen. Olyan mintha pánt nélküli lenne, de nem az hiszen egy csipkés résszel kapcsolódik össze, ami így rövid ujjúvá teszi az egészet. A mell alatt pedig kibővül és lágyan lóg a testem mellett. Hajamat kiengedtem így hullámosan hullott a vállamra, majd kiléptem a folyosóra. Ahol két kíváncsi szempár már várt rám. 
-Húha! - kiáltottak fel egyszerre. - Tökéletes. - kicsit elpirultam és szégyenlősen a földet kezdtem el nézegetni. Bevallom tényleg imádom ezt a ruhát. Azt, hogy sima és egyszerű mégis szépnek érzi benne magát az ember. 
-Csajo...hűűűű – Will jött fel a lépcsőn – Gyönyörű vagy... - tátott száján elmosolyodtam – izéé.. csak azt akartam, hogy mennünk kéne ha nem akarunk elkésni. - fordult sarkon és szalad az ajtó felé. A lányok gyorsan összekapkodták a holmikat és elköszöntek, majd követtük Will-t.
-Ugye tudjátok, hogy Emm-ék is velük jönnek? - kíváncsiskodott a srác már az autóban. 
-Óóó ez remek. - húztam mosolyra a szám – ők lesznek az elsők akik kinyírnak. 
-Ne mond ezt, hiszen mindenki úgy aggódott érted. Inkább örülni fognak annak, hogy semmi bajod sincs sőt a szerintem a szüleid is így lesznek vele. 
-Remélem. Én nem akartam ennyi ideig elszökni, de át kellett gondolnom néhány dolgot ahhoz, hogy megnyugodjak és tisztán lássak. Sajnálom. - mondtam halkan a többieknek mikor megálltunk Dorothy-ék házánál. - Hát akkor Let's go! - a lányok boldogan futottak a kocsihoz, majd Emma hatalmas csókot nyomott Will szájára. Dorothy kinyitotta az autó ajtót és ledermedt. 
-Mi a baj? - ordította Emma, majd oda szaladt mellé. - Alyssa! Uram Isten úgy aggódtunk – kirángattak a kocsiból és szorosan magukhoz öleltek. 
-Sajnálom, én nem akartam, de nem volt más választásom. 
-Csajok igazán nem akarom elrontani ezt a meghitt pillanatot, de elfogunk késni. - sürgetett Will. Gyorsan beszálltunk és elindultunk. Közben a lányok is össze ismerkedtek és elmesélték, hogy mi történt míg nem voltam itt. Kiderült, hogy nagyapa jobban van és már holnap haza is jöhet. A szüleim rendesen kivannak akadva, de nem érdekel ez kellett a lelki békém érdekében. A lányok nem is haragudnak annyira hiszen pontosan tudják min mentem keresztül az elmúlt hónapokban és hát Zack.. teljesen maga alatt van ezenkívül magát okolja, hogy miatta nem jelentkezem, de pont olyan makacs mint én nem mutatja ki, sőt azzal a véletlen csókkal indokolja még mindig, hogy már nem kedvel. Hát jó egyikünk úgy sem bírja sokáig. Szóval legyen így ahogy ő akarja. Harcoljunk és utáljuk egymást míg végül újra meg nem tudunk bocsájtani egymásnak? Legyen!
-Na készen állsz? - halottam Julie hangját.
-Nem tudom. Szerintem Kimnek elmondta Gareth. 
-Tudod, hogy nem rá gondoltunk. - lassan sétáltunk befele. 
-Ja ő.. már nem érdekel.. - néztem a cipőm orrát – menjetek csak előre én még elintézek valamit. - megálltam és az eget kezdtem vizsgálgatni. Gyerünk Alyss! Azt mondtad már nem érdekel akkor meg mire vársz. Hajrá menni fog. Felejtsd el és kész ő nem a te világod többé. 
Elindultam a terem felé ahol már javában ment a zene. Gondoltam, hogy én fogok elkésni, de ez van. Nagyot sóhajtottam és belöktem az ajtót. Végig vizsgáltam az embereket. Szép sorjában. A lányok mosolyogtak, Kim és Gareth is. Végül Zack jött. Lassan végig mértem, majd elindultam Nate-hez. Olyan magabiztosan ahogy csak tudtam. Megálltam előtte,majd a tanárnőnek szóltam.
-Elnézést, hogy késtem. Többet nem fordul elő. 
-Végre, hogy megjelent Miss Evans. Na akkor folytassuk az alapokat. - tapsolt a tanárnő. Mindenki párba állt és folytattuk. Éreztem mindenki pillantását magamon vagy csak ennyire paranoiás vagyok. 
-Örülök, hogy megvagy. -suttogta Nate a fülembe, mikor már a koreográfia egyik elemét táncoltuk. 
-Sajnálom. 
-Ugyan már ha kellett ez a kis idő akkor igazán nem haragudhat senki sem rád. - forgatott meg. 
-Rendeben akkor lányok most középre egy körbe. Remek. Ez az. Ügyesek vagytok. Most akkor két forgással jobbra. - mi? Azt már nem! - Alyssa mért álltál meg? Olyan jól megcsináltátok.
-Nem lehetne inkább két forgás balra? - reméltem, hogy lehet, de csalódnom kellett.
-Nem! Úgyhogy kapkodd magad és állj vissza. A körtől. Gyerünk mindjárt lemegy a nap és még a következő részt is átakarom venni. - mért pont velem történik ez? - jó akkor most akikhez pörögtetek lányok az lesz a párotok egy kis ideig. 
-Nagyon jó. - suttogtam mérgesen. Próbáltam nem a szemébe nézni. 
-Most akkor az új párok tenyeret összeérinteni és egymás szemébe nézni! Így..ez az Melissa szép. Ohh Julie, Daisy csak így tovább. - mindjárt ide ér Mrs. Higgins nem akartam még jobban magamra haragítani így megragadtam a kezét és ránéztem. Tekintete üres volt mégis az a megszokott vágy ott csillogott benne. Elmosolyodott, majd vissza váltott komoly arcára. - Alyssa végre! Remek párost alkottok. - majd tovább ment. Abban a pillanatban elakartam húzni a kezem, de nem engedte. Szorosan megfogta így nem tudtam szabadulni. Csak néztünk egymás szemébe. A feszültség szinte tapintható volt közöttünk. A többiek már rég minket figyeltek. Egyre dühösebb lettem. 
-Engedj el! - sziszegtem. 
-Azt hiszem soha többé nem foglak. - majd közelebb húzott és megcsókolt. A hideg kirázott és a szőr is felállt a karomon. Ajkaink elváltak egymástól, majd hirtelen pofon vágtam.
-Rendben emberek elég lesz ennyi dráma mára. Vége az órának. Holnap ugyanitt ugyan ekkor. Viszlát. - adta meg a végszót a tanárnő. Nem tudtam mihez kezdjek. Most még jobban össze zavarodtam mint eddig. Az öltözőbe rohantam és neki dőlve egy szekrénynek a kezembe temettem az arcom, amikor egy ajtócsapódást halottam...

43.fejezet

Nem akartam megvárni, hogy ideérjen az illető. Inkább neki iramodtam és elfutottam a másik bejáratig. Hatalmasat sóhajtottam mikor kiértem és hálát adtam az égnek, hogy az a valaki nem jött utánam. Úgy gondoltam, hogy most már ideje lenne haza mennem. Mivel Kimék szerintem még bent voltak. Így elővettem a telefonom és írtam egy gyors üzenetet, hogy elindulok gyalog haza. Lassan mentem nem akartam sietni. Annak ellenére, hogy nem is emlékszem mennyi ideje nem voltam otthon jó volt lelassítani a dolgot. Csak élveztem, ahogy a nap a szemembe süt és csiklandozza a bőrömet. Néha még ugrándoztam is, mint egy bolond. Már fél úton lehettem amikor egy játszótér mellett mentem el. Megpillantottam a hintákat. Nem tudtam ellenállni nekik, hát odaszaladtam és felpattantam az egyikre. Nem is törődtem a környezetemmel csak élveztem ahogy a hajamat fújja a szél és a nap még mindig az arcomat simogatja. A végére annyira magasra hajtottam, hogy egyszerűen kiugrottam és a puha fűbe érkeztem. Hatalmas kacagással terültem el a földön. Csak nevettem és fetrengtem, majd a hátamra gurultam és egy pillanatra becsuktam a szemem. Hirtelen egy árnyék eltakarta a napot. Nagyon megijedtem és felnéztem. Azonnal megnyugodtam mikor egy kíváncsi barna szempár meredt rám.
-A néninek mi a baja? - kérdezte kicsit félénken és könnyes szemmel. Szőke fürtjei rakoncátlanul lógtak az arcába. Felültem és kedvesen rámosolyogtam, majd eltűrtem a haját a füle mögé.
-Semmi bajom, de mióta figyelsz és ki vagy te kicsi szőkeség és mi a baj? 
-Ne tessék hajagudni. Én csak hintáztam a néni meg jött és velem hintázott. Aztán ki esett és én megijedtem. Aztán meg nevetni kezdett és nem értettem. 
-Tudod nekem semmi bajom, csak – hajtottam le a fejem.
-Csak a néni szerelmes. Tudom ismerem ezt a nézést. A hercegnős könyvemben is így néz a szép lány a lovagjára. - mondta teljesen komolyan. 
-Hát így is lehet mondani..de nem ilyen egyszerű az én dolgom.. tudod az én hercegem rettentően makacs pont mint én. Így félek, hogy nem igazán értjük meg egymást. 
-De ha a néni hercege igazán szereti a nénit akkor mért nem élnek boldogan a kastélyukban? - törölte meg nedves orrocskáját. Ezen muszáj volt mosolyogni. Annyira aranyos ez a kis csöpp leányzó. 
-Tudod ez nem ilyen egyszerű, talán ott fent Isten nem akarja, hogy a mi hercegségünk boldog legyen. - halványan mosolyogtam – Amúgy jól elbeszélgettük az időt merre fele laksz haza kísérlek. - megragadta a kezem és rángatni kezdte a kis kapu felé. - Na na héé annyira azért nem sietünk, hogy a karom is kiszakadjon és még kis kegyed nevét sem tudom. 
-Ne tessék haragudni, csak ha megtudják, hogy megint elkóboroltam kikapok. Az én nevem..
-Stella...merre vagy megint..Stella..azonnal gyere ide.. - egy női hang egyre közelebbről hallatszott. 
-ÁÁ szóval Stella vagy.. szép neved van..
-Köszönöm – lassított léptein mikor megláttuk a nőt aki kereste.
- Itt vagy? Nem meg mondtam, hogy egyedül ne menj messze! - szidta meg egy kicsit, majd felém fordult. - köszönöm, hogy visszahoztad. Mindig elkóborol valamerre. Örök utazó kis hercegnő. - mosolygott. 
-ÓÓ semmiség. Nagyon jól szórakoztunk a játszótéren. Egyébként nagyon aranyos a kislánya. Nem lenne baj ha többször is meglátogatnám? - valamiért nagyon kötődtem hozzá. 
-Ohh ő nem az én lányom. - Stella előreszalad és befutott egy hatalmas házba, a nő megvárta ezt majd felém fordult. - Szegénykém édesanyja pár éve hallt meg, a nagyszülei meg hallani sem akarnak róla. Sőt a tetejébe semmit sem tudunk az apja felől. Annyira elzárkózott a világtól, hogy ez idáig senkivel sem láttam beszélgetni, nem hogy megmutatta volna valakinek, hogy hol lakik. Mond mivel érted ezt el? - elmeséltem a találkozásunk minden egyes pillanatát. - Talán a mi kis hercegnőnk valami hasonlóságot érez a sorsotokban ezért bízik meg benned. Kérlek látogass meg minket többször és erről ne beszélj előtte. Rendben? 
-Héééé nénii, nénii itt az a könyv, amiről meséltem.. a hercegnős. - futott életvidáman.
-ÓÓÓ ez de szép.. - fogtam meg a könyvet.
-A néninek tetszik a könyvem?
-Persze. Mért kinek nem tetszik? 
-Hát a többi lánynak..sőt mindig piszkálnak, hogy milyen kicsi vagyok. Ezért nem beszélnek velem és.. és mindig elveszik a könyvem. - egy aprócska könnycsepp gördült le arcocskáján.
-Jajj gyere ide! - guggoltam le elé. Megtörölte szemit, majd félve pillantott a nevelőnőre, aki mellettünk állva kedvesen mosolygott és bólintott a kislánynak. Határozatlan léptekkel közeledett, majd szorosan megölelt. Ebben az egy mozdulatában érződött mennyire hiányzott már számára a szeretet. Csak szorított és szorított, majd hirtelen sírva fakadt, de nem engedett el. Felemeltem és én is szorosabban magamhoz öleltem. Ekkor jöttem rá, hogy nekem is mennyire hiányzik ez az érzés. Pedig nekem lehetőségem lenne rá..mégis kibújok alóla. Felsóhajtottam, majd bevittem a hatalmas árvaházba az immár a vállamon alvó hercegnőt. Fél óra múlva már a házunk előtt bóklásztam. Féltem bemenni, vagyis inkább féltem a letolástól, amikor már a harmadik kört mentem a ház előtt. Rávettem magam, hogy bemenjek. El is indultam, mikor a kilincsért nyúltam az ajtó hirtelen kivágódott. Édesanyám könnyes szemmel borult a nyakamba.
Ne haragudj! - suttogtam..

40-41. fejezet

40. fejezet

Próbáltam hasznosan eltölteni azt az időt míg ide ér Gareth, így megpróbáltam rendbe szedni magam. Hát mit ne mondjak nem sikerült. A hajam csomókban lógott a hátamon, a ruhám csupa kosz és vér. Förtelmesen nézehetek ki. Inkább hagytam az egészet és leültem a földre, hogy tovább bámuljam a tavacskát. Nem tudom mért, de ahogy néztem a tájat egyszer csak elsötétült minden. Csak zuhantam és zuhantam. A sötétség megszűnt és egy réten voltam. Feküdtem és néztem az eget. Feltápászkodtam és körülnéztem. Mindenhol zöldek a fák a nap ragyog, mint a gyémánt. Hangot hallottam...valaki a nevemet kiabálja, de mért hiszen itt vagyok.
-Alyss hol vagy? - közeledett a hang – Úristen Alyssa kelj fel! Hallod kelj fel! - nem értem hiszen fent vagyok, de most mintha kicsit hidegebb lenne minden. Fázom. - Alyssa kelj fel most azonnal, mert ha nem akkor nem állok jót magamért. - utasított a hang. Egy villanás és kipattantak a szemeim. Újra Sunshine partján feküdtem.
-Mi történt? - pillantottam Gareth aggodalmas arcára.
-Ezt kérdezhetném én is. Mikor ide értem kiabáltam a neved, de nem válaszoltál, beljebb jöttem és láttam, hogy ott fekszel és eszméletlen vagy ráadásul teljesen átfagytál. Most azonnal haza viszlek.
-Ne! - tiltakoztam. 
-De tiszta kosz vagy és fáradtnak tűnsz és gondolom éhes is vagy, valószínűleg ezért ájultál el. - állapította meg. 
-Nem baj. Most nem tudok haza menni vagyis inkább nem akarok, de igazad van éhes vagyok. Meg most hogy mondod kicsit fázom is.
-Jól van gyere elviszlek enni valamit. - húzott föl a földről és az autója irányába elindultunk. Lassan sétáltunk.
-Mennyi ideig feküdtem ott? 
-Hát mióta hívtál eltelt fél óra, mert tudod el kellett szakadnom Kim-től. Nehéz volt, de nem árultalak el. - kacsintott.
-Köszönöm, jó barát vagy. - kinyitotta az ajtót én meg bemásztam az anyósülésre. Beült a volán mögé és beindította az autót. A motorháztetőt hangos morgás hagyta el, majd halkabb üzemmódba kapcsolt. Lassan átjárta a testemet a kellemes meleg ami addigra beterítette az egész teret. Hálás voltam a srácnak, hogy segít nekem. 
-És most hova? 
-Hát enni nem emlékszel? - nevetett, mert éppen akkor kordult meg a gyomrom.
-Ja, de tényleg. - elindultunk, majd egy negyed órás kocsikázás után megállt az autóval az egyik gyorsétteremnél. 
-Na most én bemegyek kajáért neked, mert ha így meglátnak nem hiszem, hogy kapsz valamit is. Maradj itt sietek.
-Oké. - mosolyogtam rá. A CD-i között kezdtem kutakodni, mikor megláttam őt. A kocsi felé nézett, majd elmosolyodott és bement oda ahova a barátja. Isten áldja, hogy Gareth besötétítette az ablakokat. Szememmel követtem a srác alakját, ahogy eltűnik a sötétebb részeknél. Mi lesz ha rákérdez nem e tudja, hol vagyok. Csak nem mondja el neki. Bár mért kérdezne rá? Hiszen utál vagy nem. De..de minden bizonnyal utál. Hátra dőltem és vártam a kajám, ami már 5 perc múlva száguldott is ki az ajtón Gareth kezében. Gyorsan haladt felém, de hirtelen utána kiabált Zack. Automatikusan lejjebb bújtam. Már szinte itt beszélgettek az ajtónál. 
-Héé haver bent hagytad a tárcád. - szalad utána. 
-Köszi még jó, hogy itt voltál észre vetted. - letette a motorháztetőre a kajámat, amit a gyomrom már vadul követelt. - Amúgy hogy hogy itt vagy? 
-Csak...nem tudom, valamivel elütöm az időt míg elő nem kerül Alyss. Nagyon aggódom érte. - sütötte le a szemeit, majd megvakarta a tarkóját és felsóhajtott.
-Tudom, hogy szereted hiába tagadod és rég megbocsátottál neki a múltkori miatt nem igaz?
-Nem tudom. Vagyis persze rettenetesen szeretem és megőrjít, ha a közelembe van és még csak hozzá sem szólhatok vagy érhetek, de bánt, hogy így viselkedett kicsit meg kell leckéztetnem. Ő is ezt csinálta velem. Oké tudom nem szép dolog, de talán így jobb lesz a végén. - gonosz, d elehet, hogy igaza van és ha megleckéztet hát legyen harc. - Most nézem rengeteg kaját vettél minek ennyi? - röhögött fel kis monológja végén. Hirtelen még levegőt sem mertem venni nehogy meghallja, hogy ott vagyok. 
-Őőő nagyon éhes vagyok. - nyögdécselte.
-Na de ennyire? Hát jó te tudod, de azért ne vidd túlzásba még Kim kifogásolja az alakod. 
-Oké, de most mennem kéne sietek.
-Rendben, ha megtudsz valamit cicáról..azaz Alyss-ről – vörösödött el. Aranyos látvány volt. Fel is kuncogtam, majd rögtön abba is hagytam. - Mi volt ez? - kapta fel a fejét.
-Jó, majd szólok.. mire gondolsz én nem hallottam semmit. Na de megyek. Szia. - pacsizott le vele Gareth megfogta a kaja csomagot és bedobta hátra. Gyorsan bepattant mellém. Lassan kifújta a levegőt és rám nézett egy amolyan szerencséd hogy nem buktunk le mosollyal Én újra csak nevetni tudtam rajta. Szerencsére Zack már lelépett. 
-Remélem, hallottad amit mondott és eszedbe vésed. 
-Aha, ja.. hol a kajám? - tereltem.
-Bolond – majd gyengéden hozzám vágta a zacskót. Gyorsan falatozni kezdtem és csak tömtem magamba a rengeteg ételt. - hűűű és még azt hittem, hogy sok ételt vettem. Na mindegy lényeg, hogy visszatért a színed és most hova?
-Őőő mielőtt kimentem a tóhoz...eltévedtem egy utcába és két lány segített nekem. Rettentően szépek voltak és ikrek. Aranyosak és kedvesek voltak velem még így is ahogy kinézek. Bár nem találtam haza a magyarázatuk alapján, de szeretném megismerni őket. Nem tudod, kik ők? -kíváncsiskodtam. 
-Hát.. nem sok mindent mondtál róluk, de van egy tippem kikre gondolsz. Valószínűleg Will húgaira. Ők az egyetlen iker ismerőseim itt a környéken és nem véletlen, hogy olyan szépek hiszen modellkednek Londonban és a világ minden táján. Nyárra haza jöttek pihenni meg persze a bálra. Ha gondolod elviszlek hozzájuk, de biztos nem akarsz átöltözni? 
-Nem, jó így.. menjünk – parancsoltam és már indította is a motort...

41. fejezet

Kis idő múlva megcsörrent a telefonja..megint. Már nem is tudom hányadszorra nyomta ki míg engem fuvarozott. Kicsit megsajnáltam, hiszen lehet hogy így Kim meg fog rá haragudni és tönkre teszem a kapcsolatukat. Bár belegondolva a húgom nem ilyen. Ő kedves, aranyos és szép lány. Többek között nagyon megértő is ezt szeretem benne annyira, hogy olyan jó hozzám mikor én rengeted marhaságot követek el, amit aztán rendszerint megbánok és az ő vállán sírom ki magam. Oké nem mindig, de régen így volt és szeretném visszakapni az életemet mielőtt még nem ismertem Zack-et..mielőtt még minden könnyebb volt.
-Hahhóóó...Jól vagy? - integetett az arcom előtt Gareth.
-Mi? jaa persze csak elbambultam bocsi. Hol vagyunk?
-Mindjárt ott ahova kérted, de annyira elsápadtál utána meg hirtelen elpirultál, hogy azt hittem baj van és így megálltam. Amúgy tisztában vagy vele, hogy Kim ki fog nyírni?
-Hát sajnálom, én nem akartalak bajba keverni csak egyedül akartam lenni kicsit, hogy tisztázzam magamban a dolgokat. Aztán meg nem tudtam másnak szólni csak neked. Sajnálom, ígérem jóvá teszem. - mosolyogtam rá. A telefonja vad csörgésbe kezdett újra. Már majdnem kinyomta mikor megszólaltam. - Várj... vedd fel nyugodtan. 
-Ha akarod.
-Na végre. Hol az istenbe vagy? Nagyon aggódom miattad és Alyss felől még mindig semmi hír. - mondtam Kim kicsit rekedtes hangon. Szinte már sírt. Ez nagyon fájt nekem is, de ez van az élet nem igazságos.
-Én..őőő.. eljöttem kocsikázni.. ki kellett szellőztetnem a fejem.. sok dolog történt..és Alyss..hát – ráztam a fejem, hogy ne mondja meg hogy itt vagyok – nekem is hiányzik, de biztos vagyok benne, hogy nincs semmi baja. Jól van képes vigyázni magára. Nagyapád hogy van?
-Ajánlom neki, mert ha őrültséget csinál akkor még én is agyon verem. Képzeld már haza jöhet. Azt mondták nincs komolyabb baja. Remélem előkerül addigra a nővérem, mert ő is rettentően aggódik érte és az orvos szerint még pihennie kéne mégis ő nyugtat mindenkit, hogy nincs semmi baja és, hogy kell neki egy kis idő, hogy feldolgozza a dolgokat. Meg persze holnap lesz ugye az első próba remélem tudja és megjelenik. - ezt úgy mondta mintha tudná, hogy itt vagyok és hallom. - Na de lerakom és megpróbálok aludni egy kicsit. Siess vissza kérlek. Szeretlek.
-Én is szeretlek kicsim. Aludj jól. - pár percig némán ültünk a kocsiba mikor a srác megszólalt.
-Na és így merre megyünk?
-Hmm... elgondolkodtató, de nincs terv változás még kell egy kis idő. Sajnálom és köszönöm. 
-Hát rendben ahogy akarod. Akkor irány Julie-hoz és Daisy-hez. 
-Nem győzöm megköszönni azt a sokat amit értem teszel. - mosolyogtam rá, ami jelen kinézetemben nem festhetett valami szépen, de ez van. Nem telt el sok idő, de már ott is voltunk. Gareth előre ment és becsengetett azért még se én menjek oda így ahogy kinézek. Szerencsére a lányok nyitottak ajtót, mert Will a srácokkal volt, a szüleik meg már aludtak. Gyorsan berohantam a házba és megálltam a nappali közepén. Fejemet a földre szegeztem és szorosan átkaroltam magamat. Hallottam, hogy valamit beszélnek Gareth-tel de nem értettem mit. Megköszörültem a torkom, hogy jelezzem itt vagyok.
-Jajj ne haragudj, de buta vagyok. Én Julie vagyok ő meg Daisy. Sajnálom ami veletek történt – mosolygott bájosan. Jézusom, de szép, mintha egy angyal sétálna előttem sőt kettő. Én meg itt tiszta mocskosan és kócosan. Szinte meg sem érdemlem, hogy egy légtérbe legyek velük. Félénken vissza mosolyogtam és megszólaltam.
-Sziasztok én Alyssa Jane Evans vagyok egy szerencsétlen tuskó – kacsintottam és elnevettem magam a döbbent tekinteteken. Látszik rajtuk, hogy nem értik mért mondtam ezt. Végül is magam sem csak jó érzés volt kimondani. Sóhajtottam egyet és körül néztem. - Gareth hova lett? 
-El kellett mennie valakihez, gondolom a barátnőjéhez. - mondta az egyik. Jézusom jó lesz megjegyeznem, hogy különböztetem meg őket, mert már most nem tudom melyik melyik. 
-Ne haragudj, hogy csak így, de mi történt veled? 
-Hosszú történet. - hajtottam le a fejem. - Tudom, hogy nem illik, de esetleg nem öltözhetnék át, mert szörnyen festhetek és kicsit kezd kényelmetlen lenni ez a ruha. 
-ÓÓÓ persze gyere megmutatom a fürdőt és választunk valami ruhát is. - ragadták meg a karom és rohantunk az emeletre. Betereltek egy hatalmas fürdőszobába és megmutogatták mit hol találok, majd magamra hagytak. Gyorsan elvégeztem, a dolgom és egy törülközőbe tekertem magam. A hajamat vizesen oldalra tűrtem és hagytam, hogy lógjon. Hallottam, hogy közben Will is haza ért, mert váltott pár szót a lányokkal. Halkan kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a folyosóra. Na most fogalmam sincs melyik a lányok szobája. Hát akkor gyerünk próba szerencse. Elindultam az egyik felé. Benyitottam és elámultam mennyi trófea és díj volt a falon. A rengeteg képen megakadt a szemem. Mindegyiken egy élet vidám göndör barna hajú srác mosolygott vissza rám. Csak álltam és néztem sorba a képeket, volt egy ami az éjjeli szekrényen volt keretben. Megkerültem az ágyat és leültem a szélére háttal az ajtónak. Óvatosan a kezembe vettem és alaposan megvizsgáltam. Négy kisgyerek volt rajta, felismertem őket azonban a negyedikről, egyben a legkisebbről nem tudok semmit. Hirtelen kinyílt az ajtó és egy döbbent zöld szempárral találtam magam szemben mikor megfordultam. Ijedtemben elejtettem a keretet ami millió darabra törött a földön. 
-Én..én sajnálom.. nem akartam – rogytam le a kupac mellé addigra már Will is odaért. - Ne haragudj. Csak eltévedtem és megláttam ezt a képet és ... sajnálom.. - láttam, hogy nem haragszik, de egy kósza könnycsepp végig gurul arcán, majd halk csattanással ér földet. Tényleg nagyon sajnálom. Ne haragudj
-Semmi baj Alyss.. csak.. nagyon nehéz nekem ha ez a kép a közelemben van. - mondta halkan felülve az ágyára. Intett, hogy üljek mellé. Így tettem. Kicsit ugyan zavart, hogy szó szerint csak egy szál semmibe ülök ott, de most lényegtelen. - Tudod az a kislány a húgom volt. 
-ÓÓ de szép, megismerhetem? - kíváncsiskodtam. Sóhajtott egyet és lassan rázni kezdte a fejét. A sírás előtört belőle és megölelt.
-Sajnos nem..tudod ötéves korában rákot diagnosztizáltak nála és már nem lehetett segíteni rajta. Olyan kicsi és törékeny volt mégis bájos és kedves. Mindig mosolyt csalt az arcomra. Csak sírt és egyre jobban. Nyugtatóan simogattam a hátát miközben ölelt.
-Ó sajnálom rettentően szép lány volt. - mondtam halkan. 
-Nem tudhattad csak annyira hiányzik a kis arca a nevetése és ő maga. Ezért költöztünk ide. Persze az ikrek mindig úton vannak így keveset vannak itt ezért pont jó itt. - szipogott még mindig a vállamba. Rettenetesen nehéz dolog volt a törölközőt magamon tartani és vigasztalni a srácot, de megoldottam. 
-Nyugodj meg. Nem tehetsz róla. 
-Tudom, de olyan szörnyű volt tudni, hogy nem tehetsz érte semmit.
-Tudom, de nyugodj meg és próbálj meg aludni kicsit. - mutattam az ágyára és arrább csúsztam, hogy beletudjon feküdni. Így is tett majd, vissza fordult.
-Kérlek maradj itt még egy kicsit. 
-Rendben. - visszaültem mellé. 
-Köszönöm. - halkan dúdolni kezdtem egy dalt. Nem sokkal később már édesen aludt is. Kiosontam a szobából és becsuktam az ajtót. Benyitottam a másik szobába, ahol a lányok voltak. 
-Végre! - ugrándoztak. - már azt hittük, hogy lehúztad magad. - nevettek. 
-ŐŐ kicsit eltévedtem. - nevettem velük. 
-Na akkor itt a pizsi vedd fel és aludjunk már késő van és holnap próba. - nyújtotta felém a ruhákat Daisy. Azt hiszem ő volt. Mindegy is gyorsan belebújtam és elfoglaltam a helyem. Holnap nagy nap vár rám..

38-39. fejezet

Bocsi néha hajlamos vagyok elfelejtkezni erről a blogomról :) de azért itt van a következő két rész :) előre szólok még ebben sincs boldog happyend de úgy érzem ezek is hozzájárulnak a végső boldogság eléréséhez :) jó olvasást! :* ♥

38. fejezet

Olvastam a levet, ami valójában egy tájékoztató volt a bálról és a választáshoz szükséges táncról. Amit minden jelöltnek meg kell tanulnia és majd előadnia. Idegesen néztem Kim-re hiszen én nem is jelentkeztem erre az egészre sőt most már kedvem sincs elmenni erre az úgy nevezett tánc mulatságra, de sajnos aki jelentkezett már nem léphet vissza benne van a szabályokban, amit drága hugicám is tudott.
-Te voltál? - ordítottam neki.
-Nyugalom. Nem nagy ügy. Csak egy tánc. 
-Nem nagy ügy? Tudtad nagyon jól, hogy nem akartam jelentkezni erre az idétlen bálkirálynős dologra, mert úgy is Zack győz és mellé még itt ez a tánc is ahol gondolom mindenki ott lesz és nézegethetem a képét. Hát remek köszönöm szépen.
-Mentségemre legyen, hogy amikor felírtuk a te nevedet is akkor még halálosan szerettétek egymást.
-De az akkor volt..várj..mi az hogy felírtuk? - érdeklődtem.
-Hát az úgy volt, hogy rajtad kívül mindenki tudott róla. - húzta el a száját.
-Szép kis barátok... - szét téptem a levelet és a darabkákat oda dobtam neki. Mérgesen kitártam az ajtót ami kicsit hangos csattanással ért a falhoz. Nem érdekelt semmi csak az járt a fejemben, hogy elárultak, akiket a legjobban szeretek. Még nagyapa is. Beszélnem kell vele. Hirtelen megálltam körbe néztem, de ezt az utcát nem ismertem, kis félelem fogott el, de mikor megláttam két lányt kijönni egy házból megnyugodtam. Hiszen nem néztek ki terroristának viszont nagyon is hasonlítottak, ők ikrek. Nagyon szépek voltak. Komolyan mintha két modell sétálna felém. 
-Sziasztok! - futottam oda hozzájuk. - Megtudnátok mondani merre vagyok!
-Persze. - mosolyogtak. Sikeresem eligazítottak.
-Amúgy Alyssa Evans vagyok. 
-Tényleg te vagy Alyssa Evans? - csodálkoztak. Nem értettem. A telefonom is elkezdett csörögni.
-Sajnálom lányok, de mennem kell. Ne haragudjatok, de majd találkozunk. - azzal elindultam haza. Olyan buta vagyok meg sem kérdeztem, hogy mi a nevük. Nem igaz, hogy tudok ilyen lenni. Pedig olyan kedvesek voltak velem. Már mindegy úgy sem látom őket ott ahol az előbb voltak. Talán egyszer majd újra találkozunk. Kis idő múlva megláttam a házunkat. Most kevesebb hévvel mint az előbb nyitottam ki az ajtót. Mindenki engem figyelt a nappaliból. 
-Nagyapa beszélhetnénk! - néztem egyenesen a szemébe. Éreztem magamon Kim pillantását, de nem is méltattam. Felállt és elindult az udvarra. Követtem. Becsukta az ajtót és a padokhoz sétált. Leült mellém és egy darabig csak nézett rám. 
-Kicsim tudod, hogy ezzel nem oldasz meg semmit! - mondta most a szokásosnál is rekedtebben. Furcsa volt és fáradtabbnak is tűnt. 
-Akkor sem szólok hozzá többet. 
-Hiszen ő csak jót akart neked.
-Azzal, hogy jelentkezett a bele egyezésem nélkül és ráadásul mindenki tudta rajtam kívül.
-Igazából van egy személy aki úgy tudja, hogy te nem jelentkeztél, mert akkor ő sem jönne.
-Mi? Ki az? - tudtam, hogy őt mondja, de reménykedtem hogy mégsem.
-Zack. - lehajtottam a fejem. Éreztem a gombócot a torkomban. - Kislányom mi történt? - elmeséltem neki a csókot és a veszekedést. Bár már tudta, azért jó volt elmondani az én szemszögemet is. Megértést láttam a szemében. 
-Tudod, pont ezért nem mondták el a lányok a srácnak. Hiszen tudták, hogy valamin úgy is összevesztek és ha nem tudja akkor össze tudtok melegedni a táncon. A húgod tudja, hogy élsz halsz érte és így akart végre boldoggá tenni még ha nem is így látszik. Kérlek gondold át. Senkinek sem tesz jót ha ti ketten haragban vagytok. 
-Most nem tudok beszélni vele vagyis nem akarok. Hadd szenvedjen egy kicsit. - mosolyogtam, amin felnevetett, de átment köhögésbe. - Nagyapa minden rendben?
-Persze.. Persze – nyögdécselte – csak megfáztam, semmi komoly.
-Akkor rendben. - megöleltem, de akkor váratlanul újra elkezdett köhögni. Ledermedtem. Nagyapa vért köpködött ki. Mindenem tiszta olyan lett, de nem érdekelt. Ott abban a percben csak az volt a fontos, hogy minél előbb segítsek rajta. Így elkezdtem kiabálni.
-Gyorsan a mentőket! Anyaaaa! Siessetek!
-Mi a baj? - futott ki, majd utána szépen sorjában mindenki. Hirtelen anya félre lökött mindenkit és szaladt be a telefonért. Papa még mindig rám támaszkodva hajolt a föld felé.
-Sajnálom. - suttogta. 
-Ugyan már! Hol vannak már azok a mentők? - már sírva üvöltöztem, de akkor meghallottam szirénák éles és fülsüketítő vijjogását. Aztán már láttam is a hordágyat és ahogy felsegítik rá az én szeretett nagyapámat. Földre rogytam és próbáltam felfogni a helyzetet. Nem sikerült. Inkább elmenekültem a probléma elől. Futottam amerre láttam, már amennyire lehetett tájékozódni a könnyeimtől. Elkezdtem törölgetni a szemem, mikor valaki mellkasába ütköztem. Nem néztem fel csak sírtam és szorosan dereka köré fontam a karom. Ő is így tett, majd nyugtatóan simogatta a hátamat. Ismerős érzés fogott el. Hiszen tényleg ismerem ezt az ölelést. Ez Zacké. Felnéztem rá, bár ne tettem volna. Eltűrte a hajamat a szememből, de tekintete közömbös volt. Nem tudtam eldönteni, hogy mit érez. Teljesen kizárt. Hirtelen elengedtem és elfordultam. 
-Nagyon köszönöm, hogy megállítottál nem tudom meddig rohantam volna még. 
-Mi történt? 
-Ugyan mit érdekel az téged? - fordultam felé.
-Mert csupa vér és könny vagy. Azért még az ellenséged is megkérdezné, hogy mi történt veled ha így nézel ki?
-Ááá szóval már az ellenséged vagyok. Remek. - kedvem lenne felképelni.- mégis igaz volt! Csak egy a nyári kalandok listájáról. 
-Nagyon jól tudod, hogy nem azt mondtam és hogy tudd azt az estét még a történtek után sem bánom.- szemében felcsillant az az ismerős vágyakozás, de olyan hamar ahogy jött el is tűnt onnan - Bár inkább én feltételezném ezt rólad. Hiszen te smároltál mással közben meg állítólag engem szerettél. 
-Az nem csókolózás volt.. - nem engedte végig mondani.
-Igen akkor mi kerested a kontaktlencséjét a szájában..? - mondta dühösen. 
-Ajj hiába magyaráznám úgy sem értenéd. Hiszen soha nem is bíztál bennem. Legalábbis én így veszem észre. Na mindegy hagyj élni nagyapának nagyobb szüksége van rám mint, hogy itt pazaroljam az időmet..rád. Már biztosan beértek vele a kórházba. - suttogtam.
-Ezt, hogy érted? - váltott ugyan olyan halkra.
-Nem mindegy az neked!
-Nem, ugyanis aggódom érte. Hiszen olyan kedves kis ember és hatalmas szíve van. 
-Tudod épp rólad meg a bálról beszélgettünk és rosszul lett. Én meg csak össze rogytam még annyit sem mondtam neki, hogy szeretlek. Csak elrohantam. - sírtam – aztán valakibe botlottam és akkor nem éreztem magam egyedül. Hiányzott már egy ölelés..
-Óóó sajnálom ci.. Alyssa.. 
-Nem kell a szánalmad jobb nélküle...szóval amikor észre vettem , hogy te vagy az meg is bántam. Tehát szia... isten veled... éld tovább az életed és bolondíts még több lányt és használd ki őket úgy mint engem, de kérlek ne hitesd el velük, hogy szereted őket, mert nálam bejött és őszintén másnak nem kívánom ezt az érzést...- elrohantam innen is.
-Te sem vagy jobb! - üvöltötte utánam. Nem érdekelt, mert pontosan tudtam, hogy igaza van. Csak azzal a különbséggel, hogy én tényleg beleszerettem...


39. fejezet

Már megint itt vagyok a semmi közepén. Tényleg fogalmam sincs merre lehetek, megint csak rohantam a fejem után és hova jutottam? Sehova.. szó szerint.. vagy is ez nem igaz, mert oda lyukadtam ki ahol beszélgetni szoktunk. A tónál, ahol minden francos érzés kezdődött és mi lett belőle? Hát persze, hogy semmi. Pedig kezdtem úgy érezni, hogy az életem végre boldog lehet vele és most itt vagyok egyedül, talpig vérben úszva ami még csak nem is az enyém hanem szeretett nagyapámé akivel ki tudja mi van. Szörnyű ember vagyok és ramatyul érzem magam. Itt fekszem a nedves fűben és sírok, ahelyett, hogy a kórházba rohannék az egyetlen olyan emberhez akinek elmondhattam a titkaimat. Még csak azt se mondtam neki, hogy szeretem. Aztán itt van a bál. Félek tőle... nem tudom mért, de így érzek. Úgy is mindenki tudja, hogy ki lesz a bál herceg, hiszen egyértelmű...de a hercegnő az más kérdés. Persze örülnék, ha én nyerném, még sem lennék képes felállni mellé és bárgyún mosolyogni és tettetni, hogy tetszik a szerep. Egyenesen utálnám azt az érzést, hogy egy színpadon kelljen lennem vele, de azt sem bírnám ha Melissa lenne ott. Inkább Kim vagy Emmáék közöl nyerjen valaki. Bár még a többi lányt nem is ismerem rajtunk kívül. Még a próbák is hátra vannak azzal a hülye tánccal. Remélem a lehető legmesszebb kerülünk egymástól, hogy tovább utálkozhassunk. Jól esett itt feküdni és gondolkozni. Ami nem tartott örökké. A telefonom vadul csörögni kezdett a zsebembe. Nem érdekelt hagytam hadd szóljon, csak feküdtem tovább és néztem az eget. Minden olyan csendesnek és békésnek tűnt. Lassan a sírásom is abba maradt. Mély levegőt vettem és felültem. Közben a telefonom már vagy háromszor megszólalt. Felálltam és köveket keresgéltem elütni az időt. Semmiképpen nem akartam haza menni. Ott csak a rossz dolgokra emlékeznék. Előbb le kell nyugodnom és részletesen átgondolnom mindent. Találtam pár követ, amiket a zsebembe raktam. Vissza ballagtam és kerestem egy helyet ahonnan bedobálhatom őket a tóba. Hosszan néztem ahogy a napsugarak tükröződnek a vízen, majd kivettem az elsőt. Hátra lendítettem a kezem, majd elkiáltottam magam.
-Ezt azért, mert beleszerettem! - és elhajítottam amilyen messze csak tudtam.
-Ezt meg azért, mert hagytad! - ezt is eldobtam néztem ahogy pattog a vízen, majd megáll és elsüllyed. Igazából nem tudtam, hogy kinek vagy, hogy mire jó, hogy kiabálok, de jól esett és egyben újra dühös lettem az életemre. Lassan elfogytak a kövek a dühöm meg egyre nagyobb lett, közben a telefonom csak szólt és szólt. Végül már annyira idegesített, hogy hirtelen felindulásból felkaptam és elhajítottam. Mire észbe kaptam, hogy mit tettem hangos puffanással ért földet. Lassan elvánszorogtam és leültem a tárgy mellé. Térdeimet felhúztam és szorosan átöleltem. Kis idő múlva újra csörögni kezdett a készülék. Remek legalább nem tettem tönkre. Felkaptam és kijelzőre meredtem. Lesöpörtem róla a füvet és a vizet. Kim volt az, de kinyomtam. Megvizsgáltam a feketeséget. Nem történt komolyabb baja csak itt ott lepattant a festék. Szerencsére. Letettem és az állammal rátámaszkodtam a térdemre. A nap is lemenőben van. Sugarai épp úgy csillognak a vízen mint mikor elkezdtem a kövekkel játszani. Belegondolva lassan 10 órája dekkolok itt nem adva életjelet magamról. A szüleim kilehetnek akadva, nem beszélve a többiekről. Már úgy is mindegy, maradok még egy kicsit. Biztos vagyok benne, hogy negyven éves koromig szobafogságot kapok, de nem bírt jelenleg érdekelni. Csak néztem tovább ahogy a fényes napkorong vonszolja magát lefelé és lassan helyére kúszik a hold. Nem telhetett el sok idő, de az a fránya telefon már megint a csengőhangomat kezdte játszani. Meg sem néztem ki az csak beordítottam.
-Mit akarsz?
-Héhé nyugi van, csak tudni akartuk, hogy élsz e még ugyanis senkinek nem vetted fel a telefont és halálra keresett mindenki téged. - mondta higgadtan Gareth. 
-Sajnálom, nem tudtam felvenni.. őő.. nem volt térerő. Ja gondolom mindenki engem kereshetett! - mondtam cinikusan.
-Figyelj én nem tudom mi van köztetek Zack-kel, de látszik rajta, hogy szenved, majd megőrült, hogy nem tudja merre lehetsz vagy hogy nem esett e bajod. Még ha most neheztel is rád, de belül teljes szívéből szeret és én ezt látom rajta, mert ismerem hiába próbálja mindenki elől eltitkolni. Gondoltam jobb ha tudod, mielőtt bármit cselekszel.
-Hát..
-Várj még nem fejeztem be. - nem durván mondta, inkább határozottan. - Sőt azt is tudom, hogy te is hasonlóképpen érzel ugyanis elismerted a tónál. Emlékszel? Onnantól kezdve a srác is tudta, hogy nem tud elfelejteni. Igen gondolom megfordult a fejedben, hogy elmondtam neki, de ez nem így volt. Te magad mondtad el. Ott és akkor. - lefagytam. Zack is ott volt? De hogy? Mért? Ne!
-Gareth! Ugye... nem?
-De igen ő is ott volt és hallott mindent. Akármennyire fáj is, hogy megtudta már tudja nem tudsz ellene semmit sem tenni és sajnálom, hogy így alakult, de el kellett mondanom hiszen mindkettőtök fontos nekem is és Kim-nek is. Csak szeretném ha boldogok lennétek. 
-Köszönöm. - mást nem tudtam kinyögni. Kis hallgatás után folytattam. - Nem érdekel.. kihallgatott, ami nem szép dolog. Szóval én végeztem vele most és mindörökké. Boldog leszek és vagyok. Hol vagy? 
-Makacs vagy mint mindig mit is várhattam, de ez nem megoldás hosszútávon. Itthon mért?
-A többiek? 
-A kórházban. - halkult el.
-Eltudnál jönni értem? Itt vagyok a Sunshine-nál. - érdekes a tó neve.. napsütés.. állítólag ha kiülsz ide és nézed a napsugarait eszedbe jut egy ismerősöd, akire számíthatsz akármi legyen. Furcsa, mert nem értetettem. Eddig. Talán az én támaszom Gareth. Egy próbát megér. 
-Rendben. Negyed óra és ott vagyok...

36-37. fejezet

36. fejezet

Reggel egyedül ébredtem. Gyorsan felöltöztem, akkor vettem észre, hogy ez a szerencsétlen itt hagyta a pulcsiját, amiért igazából jött az este. Mindig itt hagy valamit. Vicces. Újra végig futott a hátamon a hideg ahogy visszagondoltam a történtekre. Elhessegettem az emlékeket mielőtt összeestem volna a vágytól inkább lefutottam enni, mert a gyomrom vadul követelt valami táplálékot. Kinyitottam a hűtőt és kikaptam az alma levelet. Pohárba töltöttem és inni kezdtem, majd az órára pillantottam. Délután fél kettőt mutatott. Mint a víz esés úgy köptem ki az üdítőt ezzel összekenve a pultot.
-Nem lehet igaz, hogy átaludtam a délelőttöt! - üvöltöttem el magam. Persze, hogy senki nem válaszolt. Ki is válaszolt volna, hiszen üresebb ez a ház mint a temető éjfélkor. Ki siettem a konyhából a nappaliba ahol megtaláltam a cetlit amit Kim hagyott nekem. Felkaptam és olvasni kezdtem: "Szia álomszuszék. Gondoltuk nem keltünk fel, mert Zack szerint olyan édesen alszol, alig akartad elengedni. Igen itt most sunyin nevetek és tudom, hogy te meg rázod a fejed, mert tagadod ezerrel, de sebaj. Amúgy a csajokkal vagyok. Elmentünk jelentkezni a bálra, mert pár nap és lejár a határidő. Szia. Ui.: MESÉLNED KELL, VAGYIS NEM KELL FOGSZ!" Kinyírom azt a srácot, ha még egyszer ilyet mond ezeknek, akiknek olyan képzeletük van, hogy akár szemmel két másodperc alatt levetkőztetnek akárkit. Gyorsan felmentem a szobámba. Keresni kezdtem a telefonomat, ami a tegnap leszórt ruhakupac alján pihent. Felhívtam Zack-ket. Kicsengett, de nem vette fel. Kicsit ideges voltam és kitaláltam, hogy letusolok. Elis indultam. Vittem a telefonomat is, majd bekapcsoltam az éppen következő számot a listából. Alig kezdtem bele a zene megállt és megszólalt az az ismerős dallam. Kiugrottam a víz alól és felvettem.
-Szia – lihegtem.
-Szia cica. Hűűű mért zihálsz ennyire? - kérdezte furcsán, de tudtam, hogy mosolyog.
-Hát éppen fürödtem és csak kiugrottam, majd felvettem a telefont. Ja és töröld le a képedről azt a kanos vigyort. - fintorogtam.
-Hééé nem tehetek róla, hogy ellenállhatatlan vagy főleg ruha nélkül. - nevetett. Végig néztem magamon és elpirultam.
-Elvagy tájolva drágaságom.
-Nem, nem hiszem, de visszatérve mért hívtál?
-Ja vagy úgy... először is itt hagytad a pulcsidat.. megint.. - nevettem. - másodszor mi az, hogy nem keltetek fel csak mert aranyosan alszom? - háborodtam fel. 
-Nyugi már, mondtam Kimnek, hogy ne írja le, mert kifogsz nyírni, de nem érdekelte. - mentegetőzött.
-Jó persze, mindegy nem érdekel csak legközelebb gondold meg miket mondasz nekik tudod milyen a képzelő erejük. Meg olyanokat egyébként sem kéne ami nem igaz. Akkor a pulcsidat átviszem ha végeztem.
-Pontosan mire érted azt, hogy nem igaz? Rendben várlak cica.
-Hát, hogy alig akartalak elengedni. - mondtam kicsit mérgesebben.
-De ha egyszer így volt. Én maradni akartam veled, de a húsz nem fogadott hívás anya és Sophie részéről nem engedett ezért gyorsan haza ugrottam.
-Jó, jó mindegy. Most már úgysem tudod visszaszívni. Na de megyek mert már megfagyok itt vizesen. Szia.
-Ezt megint direkt csinálod? 
-Mit? 
-Hát, hogy egyre jobban kívánlak megint és kitudja meddig bírom. - nevette el a végét.
-Vicces vagy. Na szia. 
-Csáó cica. Szeretlek. - mondta.
-Ő hát.. semmi. Puszi. -tudom, hogy mondanom kellett volna valamit, de még nem tudtam kimondani. Gyorsan befejeztem amit elkezdtem, majd a hajamat lazán befontam. Felkaptam az említett ruhadarabot amit kézbesítenem kell, aztán elindultam. Útközben írtam egy sms-t Kimnek, hogy azért legyen valaki aki tudja, hogy hol vagyok. Már az utcájukban jártam, amikor Nate jött ki a Zackékkel szembeni házból. Megláttuk egymást és integettünk köszönésképpen. A srác elindult felém. Már itt volt két méterre, mire én megbotlottam. Szerencsére ő elkapott és maga felé fordított. Kapaszkodtam a vállába és néztük egymást. Gyönyörű égszínkék szemében láttam a napfényeit is. Hirtelen arca közeledni kezdett az enyémhez. Le voltam fagyva így csak az utolsó pillanatban sikerült elfordítanom a fejemet. Tehát az arcomra érkezett a csók amit nekem szánt.
-Itt meg mi a franc folyik? - hallottam meg Zack mérges és csalódott hangját, aki éppen akkor közeledett felénk. Kimásztam Nate karjaiból és idegesen jártattam a szemem a két srác között. A kínos csendet a szöszi törte meg. 
-Haver ne haragudj. Én... én nem is tudom. Sajnálom.- sütötte le a szemeit.
-Nem érdekel. Belefáradtam már ebbe. Én tiszta szívemből szeretlek.. vagyis már nem tudom!- kitépte a pulcsiját a kezemből. Megvetően rám nézett és befele vette az irányt.
-Zack...Zack.. semmi sem történt. - sírtam.
-Ja persze láttam. Nem érdekel csak játszottál velem. - itt már olyan közel voltunk, hogy éreztem a leheletét az arcomon ami a könnyek miatt még égetőbb volt – Tudod mit? Igazad volt mikor azt mondtad, hogy nem lenne jó együtt. - egyenesen a szemembe mondta. Ő is sírt, de komolyan beszélt. Még mélyebben belenéztem mogyoró barna szemébe. Letöröltem az éppen gördülő cseppet az arcán. 
-Sajnálom. - suttogtam. Ellökte a kezemet és berohant. Az ajtó hangos csapódással zárult be előttem. A földre rogytam és sírtam. A szőke srác gyorsan oda sietett.
-Bocsáss meg Alyss. - kérlelt. Felsegített a földről
-Semmi baj, talán tényleg nem egymásnak teremtett minket az univerzum, de én már az elején megmondtam. - hangosítottam fel a hangomat. - és pont ezt akartam elkerülni.
-Ez nem igaz, de gyere ne itt sírj. - azzal felkapott és elindult a házunkhoz. Oda simultam hozzá kezemet a nyaka köré fontam és sírtam tovább a pólójába. Lassan haza értünk és láttam Gareth autóját, amiből tudtam, hogy itthon vannak. Alvást színleltem. Most sem kedvem sem energiám nincs erről beszélni még túl friss a dolog. Az ajtó kicsapódott. Kim aggodalmas hangját halottam először. Nem kellett sokat tettetnem magam mert a sírástól így is kicsit kába voltam.
-Úristen! Mi történt? Jól vagytok?
-Nyugalom csak alszik. A sok sírás kifárasztotta. - letett a kanapéra és nagyot sóhajtott. - jót fog tenni neki ez a kis pihenés még ha csak kicsit is alszik. 
-Nate! - üvöltött a húgom.
-Az istenért mi történt? - idegeskedett Gareth is.
-Megbotlott és elkaptam és... és olyan gyorsan történt minden – résnyire nyitottam a szemem. Éppen annyira, hogy lássam, ahogy a srác kezébe temeti az arcát.
-És? - faggatóztak tovább.
-Olyan ellenállhatatlan volt. Meg...megakartam csókolni, de elfordította a fejét. Nem értem mi ütött belém. Persze Zack mindent látott. Veszekedtek, Alyss hozzáért az arcához aztán a srác lelökte a kezét és bement. Alyssa összerogyott és sírt tovább. Az én hibám nem kellett volna hiszen nekem nem is ő tetszik hanem... hanem Eli – mondta megadóan.
-Nem a te hibád mind tudjuk mit képes kihozni Alyssa a férfiakból. Legalábbis az alapján amiket Zack mesélt. Képtelen ellen állni neki. Nem hiszem, hogy nem szereti. 
-Ez az. Gareth menj beszélj a barátoddal. - utasította Kim. - Nate vigyük fel a szobájába. - éreztem, hogy derekam alá csúszik a keze és a levegőbe emel. Hamar felértünk a szobámba letett az ágyra.
-Sajnálom Alyss. - mondta még egyszer és megpuszilta a hajamat.
-Nem a te hibád – suttogtam szipogva. 
-Rendben, de most megyek te meg aludd ki magad. Szia 
-Szia – az ajtó halkan becsukódott, majd a könnyeim patakként folytak le arcomon újra..
37.fejezet

Vártam, hogy a sírás majd álomba ringat, de nem történt meg. Egyre csak azon járt az eszem, hogy mért ilyen az életem. Átéreztem a srác helyzetét, hiszen én is így viselkedtem, de megint mérges voltam rá, mert nem bízik bennem. Jelen álláspontom szerint a düh felül kerekedett. Nem akartam hallani róla soha többet. Tudtam, hogy jobb lett volna nem belebonyolódni ebbe a dologba és igen megbántam azt a bizonyos estét..vagy.. na jó azt nem, hiszen csodálatos volt. Egyszerűen képtelen vagyok feledni azokat az emlékeket. Feltápászkodtam és az ablakhoz mentem kinyitottam, hogy a friss levegő bejöhessen, majd oda ültem és néztem csendben a naplementét.
-Hahahaha na nézd csak valaki szomorú!
-Mit akarsz itt? - fordultam a hang irányába.
-Láttam a kis jeleneteteket. Összetörte a pici kis szívecskédet. Óóó milyen kár érte! - terült el önelégült mosoly az arcán. Szemem újra égni kezdett és a fejem is lüktetett.- Én megmondtam, hogy csak egy nyári kaland vagy számára. Kihasznál és ott hagy! - a felismerés villámként hasított végig a fejemben. Megpillantottam Eli-t az ajtóban aki sajnálkozón nézett rám.
-Melissa kérlek menj innen. Nem látod, hogy így is maga alatt van.
-Jól van, jól van, de ha nem bírja az igazságot akkor ez van. - prüszkölte, majd haját hátra csapva felvihogott. Kifele menet még vissza nézett rám, szeme szánalmat tükrözött.
-Eli ne menj el, kérlek! -suttogtam. Épp csörgött a telefonja.
-Egy pillanat és visszajövök a barátom hív Párizsból. - mosolyodott el. 
-Rendben. - ültem vissza az ablakba. Hihetetlen, hogy már reggel van. Azaz már dél körül lehetett a nap állásából ítélve. Rengeteget aludtam. Le néztem az udvarra, ahol megláttam, hogy elő vannak a kerti felszerelések. Aztán megjelent Gareth is. Reméltem, hogy a másik nincs itt, mert nem tudtam volna a szemébe nézni. Azután, hogy megbíztam benne. Neki meg végig az volt a szándéka, hogy csak lefektessen. Túl buta voltam és összejött neki aztán ahogy Barbie mondta keresett egy alkalmat, hogy dobhasson. Mégis.. még mindig nem bántam meg azt az estét. Szörnyen fájt ugyan, hogy kihasznált, de nem tudom felejteni azt a szeretetet a szemében. Nem eshetek újra bele. Most már tudom milyen újra nem esek a csapdájába. Soha többé.
-Szia Alys! - kiabált fel Gareth mikor észrevett. Nem szóltam semmit csak intettem neki. Arcomat eltakartam a hajammal, hogy ne lássa kisírt és vörös szemeim. Egyből leesett a srácnak, hogy talán nem kéne most beszélnie velem. Tovább folytatta amit elkezdett. Halottam, hogy az ajtó halkan kinyílik majd azonnal be is csukódik, majd Eli testét láttam meg elhelyezkedni az ágyamon. Nem volt túl boldog, de azért egy mosolyt helyezett az arcára, hogy megnyugtasson. Hát nem jött be.
-Eli történt valami? - érdeklődtem. Sóhajtott és rám pillantott. Higgadtan és talán túlságosan is nyugodtan közölte:
-Szakított velem.
-És nem zavar? Vagy nem vagy szomorú?
-Tudod mostanában nem volt felhőtlen a viszonyunk. Ezért is jöttem el ide, hogy kicsit lenyugodjanak a kedélyek. Aztán most mikor hívott közölte, hogy megcsalt és szakítani akar, majd kinyomta a telefont.
-Bunkó. - kuncogtam fel. Magam sem értem mért, de a lány is elmosolyodott.
-Jó látni egy kis boldogságot az arcodon. Hiányoztál.
-Nekem is. Csak tudod én nem bírom Melissát te meg folyton vele lógsz. -vetettem a szemére. 
-Sajnálom, de én kedvelem. Jó fej is tud lenni.
-Egy másik bolygón? - mire kimondtam fejen dobott egy párnával- Héééé.
-Ne szidd a barátaimat ha megkérhetlek.
-Rendben, bocsánat. 
-Amúgy hogy hogy velem akarsz beszélni és nem Kim-mel vagy akárki mással? Mármint nem mintha baj lenne csak azt hittem haragszol rám amiért elhívtam Zack-ket a bálra.
-Nem haragszom. Hiszen én mondtam, hogy nem tetszik és nyugodtan hívd el. Úgyis mással megyek és már egyáltalán nem érdekel ő is bunkó. - mérgelődtem.
-Őhmm tudom Meli elmesélte mi történt. Sajnálom.
-Ugyan én voltam hülye, hogy eltudott csábítani.
-Nem vagy az, hiszen mindenki tudja mit hoz ki az a barna szempár a lányokból. - pirult el.
-Erről jut eszembe. - csillantak fel a szemeim. - neked milyen fiúk jönnek be? - húzogattam a szemöldököm.
-Hát.. nem tudom valójában nekem nem tetszenek a sötét hajú sötét szemű srácok.. inkább a szőke hajú, világosabb szeműek mint... - rám nézett – mint.. - félbe szakítottam.
-Mint Nate? - elpirulva bólogatott. 
-Többek között ezért megyek át mindig hozzájuk. Mindig olyan rendesen viselkedik velem és kedves. Múltkor Meli hisztizett valamit és ő is ott volt. Már szinte üvöltöttek egymással amikor oda jött hozzám és befogta a fülemet azzal az indokkal, hogy nehogy megsüketüljek. Én meg csak vigyorogtam mint a vadalma, aztán mikor a barátnőm abba hagyta nyomott egy puszit az arcomra és elszaladt. Olyan aranyos. Rögtön beleszerettem azokba a kék szemekbe, de sajnos nem hiszem, hogy tetszenék neki.
-Istenem mért van, hogy az összes barátnőm azt hiszi magáról, hogy csúnya? - emeltem égnek a kezeimet. - Valahogy ki kéne deríteni, hogy tetszel e neki. Azt hiszem beszélek vele. - kacsintottam.
-Nee, kérlek! Félek, hogy ha meg tudja és nem tetszek neki akkor nem fog szívesen látni. 
-De hiszen tetszel neki.
-Mi? - kerekedett ki a szeme drága unokahugicámnak.
-A.. izé.. az alapján amit mondtál. - hebegtem.
-Őőő oké – mondta. 
-Gyerekek gyertek le! Fontos dolgot kell mondanunk. - kiabált fel anya. 
-Hát úgy látszik nem maradhatok itt egész nap. - töröltem meg az arcom.
-Hát nem és mit ne mondjak ramatyul nézel ki. - nevetett.
-Én is szeretlek. Megmondanád nekik, hogy 5 perc és lemegyek csak átöltözöm.
-Persze. Siess.
-Köszönöm – megöleltem és magamra hagyott. Felkaptam egy melegítő gatyát és egy belebújós pólót. Igaz, hogy marha meleg volt kint a levegő én mégis kicsit fáztam. Hajamat rendezetlen és laza copfba kötöttem a fejem tetejére. Végül felvettem a papucsomat és lesiettem.
-Óóó végre a hercegnő is elkészült. - viccelődött apa.
-Próbáltam sietni és ha még egyszer lehercegnőzz valaki azt agyon verem. - huppantam le Kim mellé a kanapéra. - na és mit akartatok? 
-Hát először is nagyon nyúzott vagy minden rendben?
-Persze 100%-osan minden a legnagyobb rendben – hazudtam, mindenki rám nézett. A tekintetem megakadt nagyapán aki csak csóválta a fejét, majd újra vissza fordultunk anyáék felé. 
-Szóval. Ma beszéltem Eloisee szüleivel. 
-Tényleg? Engem nem is hívtak. - vágott közbe a lány izgatottan.
-És ide utaznak. - folytatta apa.
-Mikor? - újra közbe szólt.
-Eli nyugi hadd fejezzem be. 
-Bocsánat csak rettentően hiányoznak már.
-Pár nap múlva jönnek és itt is maradnak.
-Ezt pontosan, hogy értitek? - kérdezte kíváncsian Kim.
-Úúúúúggggyyyyy – húzták el a szót. - hogy ide költöztök Angliába Eli – ezt már a lánynak mondták nem is törődve velünk.
-Ez remek hír. - mondtam. 
-ÁÁÁÁÁÁÁ – üvöltötte a szőkeség mellettünk. - de jóóóóó. Megyek és felhívom anyáékat, hogy megköszönjem nekik. - azzal felrohant.
-Hát oké. - mondtuk egyszerre nevetve. Feltápászkodtam és rádöbbentem, hogy rettentően éhes vagyok. Kaját csináltam ezután felcammogtam a szobámba. Ledőltem az ágyamra..
-Alyssa! Kim! Leveletek érkezett! - ne már megint elaludtam. Képtelenség. - Gyertek már le. - üvöltötte anya. Kipattantam az ágyból és lefutottam. Megfogtam a levelet és óvatosan kinyitottam, majd olvasni kezdtem. A döbbenet és a düh eluralkodott rajtam...