Sziasztok remélem tetszik a történet eddig. :) Ha megkérhetlek titeket dobjatok meg komikkal is, hogy tudjam jó e vagy nem ez az egész dolog. a Következőt 1 komment után rakom fel. :)
Már éjjel egy óra és nem tudok aludni, hirtelen kivágtam az ajtómat majd csendben leosontam, kifutottam a kert végén lévő fához, amit úgy szerettem. Felmásztam és csak a csillagokat néztem, sírtam már megint, de nem tudtam mért. Idegesített, hogy a semmiért mindig elbőgöm magam. Lépteket hallottam azonnal abbahagytam a sírást és csöndbe próbáltam maradni.. nem sikerült, mert szipogtam össze vissza.
- Alys mi az istent csinálsz sírva annak a fának a tetején?- hallottam meg Zack kíváncsi hangját.
- És te mi a francot keresel itt tök sötétbe? - förmedtem rá.
-Nem tudok aludni így gondoltam eljövök sétálni. - halottam a hangján, hogy mosolyog.
-És pont erre fele. Furcsa- mondtam még mindig szipogva. Abban a pillanatban mellettem termett a semmiből. Úgy megijedtem, hogy újra sírva fakadtam és szorosan magamhoz öleltem.
-Megijesztettél.- sírtam a pólójába. Éreztem a hátamon, hogy ő is ölel.
-Sajnálom – mentegetőzött. Akkor jutott az eszembe, hogy nem kéne ölelgetnem hiszen túlságosan nem is kedvelem így ellöktem magamtól, amit meg is bántam abban a pillanatban. Halottam egy halk sóhajt majd megszólalt: - Szóval mért is vagy itt ilyenkor sírva?
-Hát tudod az úgy volt hogy nem tudtam aludni és kijöttem gondolkozni és nem is sírtam csak por ment a szemembe – hazudtam. Halottam hogy elneveti magát.
-Alyssa kérlek ne hazudj nekem, épp a délután beszéltük meg hogy barátok leszünk- mondta felém hajolva. Lehelete szinte már simogatta az arcomat. Tetszett. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogy Melissa mit csinált.
-Ja gondolom mennyire fog örülni, Barbie ha rám pazarolod az idődet.- mondtam flegmán.
-Ki az a Barbie? - kérdezte meglepetten.
-Jajjj ne add az ártatlant hiszen ott enyelegtetek délután azért rohantam be mert nem volt kedvem hallgatni a problémáitokat – mondtam halkan.
-Ja, hogy Melissára gondolsz. Annak már vége nem bírtam tovább hallgatni az örökös nyafogását, egyszerűen nem ő volt az igazi és szakítottam vele amit láthatóan nem volt képes felfogni ezért zavart meg minket délután.- mondta megnyugtatóan. Majd közelebb ült hozzám, alig volt néhány centi közöttünk.
-Ne add itt az ártatlant láttam mennyire élvezed, hogy agyon csókolgat – förmedtem rá. Sírtam. Idegesített, hogy pont rá voltam féltékeny. Nem lehet, hogy kedvelem a srácot kizárt.
-Alyssa cseppet sem élveztem ezért is löktem el magamtól – magyarázta. A könnyeim marták az arcomat és rázkódtam a hideg szél miatt. Zack észre is vette. Majd így szólt: - Szerintem be kéne menned mielőtt megfázol és az is az én hibám lesz. - nevette el a végét. Lemásztunk, de nem mentem még be és ő sem mozdult. Felé fordultam és megkérdeztem: - Az utolsó napon mért akartál segíteni? - meredtem rá a sötétbe.
-Nem tudom csak néztelek ahogy ott ülsz és gondolkozol aztán egyszer csak felpattantál és a táskád leesett. Én meg gondoltam segítek, de kár volt mert csak megharagudtál rám.- sóhajtott.
-Nem.. vagyis de mert nem értettem, hogy mért vagy ott mikor kb 300 másik diák leste volna hogy éppen mit akarsz csinálni. Zavart a furcsa érzés amikor olyan közel jöttél a labdádért, pedig nem kedvellek. Idegesített, hogy mi az istent szeretnek benned a pompom lányok. Az öltözőbe folyton rólad folyt a vita, a beszélgetések és minden körülötted forgott... elegem lett és inkább nem kértem belőled, de te mindig mosolyogtál miután megbántottalak és összezavarodtam. Aztán állandóan eszembe jutottál és még jobban nem kedveltelek. Ezért kaptam fel a vizet ma reggel, hogy megint itt vagy. – vallottam be.. - aztán jöttél délután és beszélgettünk egész jó kedvem lett de jött Melissa és megint ott tartottunk, hogy mindenki téged akar. Így én úgy döntöttem, hogy nem kérek belőled. Most pedig megint itt vagyok veled és már nem tudom, hogy mit akarok..- nevettem fel kínomban. Talán éreztem valamit iránta talán nem.. mégis úgy éreztem most már képtelen vagyok úgy élni hogy ő nincs az életemben akár barátként akár máshogy..
-Alys úgy sajnálom a délutánt, nem számítottam Melissára nekem azt mondta, hogy Londonba marad és nem jön haza.- törölte le az utolsó könnycseppet az arcomról. Már szabályosan reszkettem a hidegtől. Elindultam befelé de visszarántott. Arca vészesen közeledett az enyémhez. Éreztem ha nem teszek ellene megcsókol. Elfordítottam a fejem.
-ŐŐ sajnálom nem tudom mért volt ne haragudj nem akartam – mentegetőzött, de láttam a mérhetetlen vágyat a szemében.
-Semmi baj, de nekem ehhez most idő kell. Kérlek érts meg. Nem azt mondom, hogy kerüljük egymást csak – sóhajtottam – nem tudom... legyünk barátok. - mondtam ki végül.
- Egyenlőre. - húzta száját huncut mosolyra majd megpuszilta az arcomat és elindult.
Értetlenül bámultam utána míg el nem tűnt. Elmosolyodtam. Megint fázni kezdtem így befelé vettem az irányt. Hihetetlen, hogy már hajnali 3 óra van dőltem be az ágyamba és már aludtam is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése