38-39. fejezet

Bocsi néha hajlamos vagyok elfelejtkezni erről a blogomról :) de azért itt van a következő két rész :) előre szólok még ebben sincs boldog happyend de úgy érzem ezek is hozzájárulnak a végső boldogság eléréséhez :) jó olvasást! :* ♥

38. fejezet

Olvastam a levet, ami valójában egy tájékoztató volt a bálról és a választáshoz szükséges táncról. Amit minden jelöltnek meg kell tanulnia és majd előadnia. Idegesen néztem Kim-re hiszen én nem is jelentkeztem erre az egészre sőt most már kedvem sincs elmenni erre az úgy nevezett tánc mulatságra, de sajnos aki jelentkezett már nem léphet vissza benne van a szabályokban, amit drága hugicám is tudott.
-Te voltál? - ordítottam neki.
-Nyugalom. Nem nagy ügy. Csak egy tánc. 
-Nem nagy ügy? Tudtad nagyon jól, hogy nem akartam jelentkezni erre az idétlen bálkirálynős dologra, mert úgy is Zack győz és mellé még itt ez a tánc is ahol gondolom mindenki ott lesz és nézegethetem a képét. Hát remek köszönöm szépen.
-Mentségemre legyen, hogy amikor felírtuk a te nevedet is akkor még halálosan szerettétek egymást.
-De az akkor volt..várj..mi az hogy felírtuk? - érdeklődtem.
-Hát az úgy volt, hogy rajtad kívül mindenki tudott róla. - húzta el a száját.
-Szép kis barátok... - szét téptem a levelet és a darabkákat oda dobtam neki. Mérgesen kitártam az ajtót ami kicsit hangos csattanással ért a falhoz. Nem érdekelt semmi csak az járt a fejemben, hogy elárultak, akiket a legjobban szeretek. Még nagyapa is. Beszélnem kell vele. Hirtelen megálltam körbe néztem, de ezt az utcát nem ismertem, kis félelem fogott el, de mikor megláttam két lányt kijönni egy házból megnyugodtam. Hiszen nem néztek ki terroristának viszont nagyon is hasonlítottak, ők ikrek. Nagyon szépek voltak. Komolyan mintha két modell sétálna felém. 
-Sziasztok! - futottam oda hozzájuk. - Megtudnátok mondani merre vagyok!
-Persze. - mosolyogtak. Sikeresem eligazítottak.
-Amúgy Alyssa Evans vagyok. 
-Tényleg te vagy Alyssa Evans? - csodálkoztak. Nem értettem. A telefonom is elkezdett csörögni.
-Sajnálom lányok, de mennem kell. Ne haragudjatok, de majd találkozunk. - azzal elindultam haza. Olyan buta vagyok meg sem kérdeztem, hogy mi a nevük. Nem igaz, hogy tudok ilyen lenni. Pedig olyan kedvesek voltak velem. Már mindegy úgy sem látom őket ott ahol az előbb voltak. Talán egyszer majd újra találkozunk. Kis idő múlva megláttam a házunkat. Most kevesebb hévvel mint az előbb nyitottam ki az ajtót. Mindenki engem figyelt a nappaliból. 
-Nagyapa beszélhetnénk! - néztem egyenesen a szemébe. Éreztem magamon Kim pillantását, de nem is méltattam. Felállt és elindult az udvarra. Követtem. Becsukta az ajtót és a padokhoz sétált. Leült mellém és egy darabig csak nézett rám. 
-Kicsim tudod, hogy ezzel nem oldasz meg semmit! - mondta most a szokásosnál is rekedtebben. Furcsa volt és fáradtabbnak is tűnt. 
-Akkor sem szólok hozzá többet. 
-Hiszen ő csak jót akart neked.
-Azzal, hogy jelentkezett a bele egyezésem nélkül és ráadásul mindenki tudta rajtam kívül.
-Igazából van egy személy aki úgy tudja, hogy te nem jelentkeztél, mert akkor ő sem jönne.
-Mi? Ki az? - tudtam, hogy őt mondja, de reménykedtem hogy mégsem.
-Zack. - lehajtottam a fejem. Éreztem a gombócot a torkomban. - Kislányom mi történt? - elmeséltem neki a csókot és a veszekedést. Bár már tudta, azért jó volt elmondani az én szemszögemet is. Megértést láttam a szemében. 
-Tudod, pont ezért nem mondták el a lányok a srácnak. Hiszen tudták, hogy valamin úgy is összevesztek és ha nem tudja akkor össze tudtok melegedni a táncon. A húgod tudja, hogy élsz halsz érte és így akart végre boldoggá tenni még ha nem is így látszik. Kérlek gondold át. Senkinek sem tesz jót ha ti ketten haragban vagytok. 
-Most nem tudok beszélni vele vagyis nem akarok. Hadd szenvedjen egy kicsit. - mosolyogtam, amin felnevetett, de átment köhögésbe. - Nagyapa minden rendben?
-Persze.. Persze – nyögdécselte – csak megfáztam, semmi komoly.
-Akkor rendben. - megöleltem, de akkor váratlanul újra elkezdett köhögni. Ledermedtem. Nagyapa vért köpködött ki. Mindenem tiszta olyan lett, de nem érdekelt. Ott abban a percben csak az volt a fontos, hogy minél előbb segítsek rajta. Így elkezdtem kiabálni.
-Gyorsan a mentőket! Anyaaaa! Siessetek!
-Mi a baj? - futott ki, majd utána szépen sorjában mindenki. Hirtelen anya félre lökött mindenkit és szaladt be a telefonért. Papa még mindig rám támaszkodva hajolt a föld felé.
-Sajnálom. - suttogta. 
-Ugyan már! Hol vannak már azok a mentők? - már sírva üvöltöztem, de akkor meghallottam szirénák éles és fülsüketítő vijjogását. Aztán már láttam is a hordágyat és ahogy felsegítik rá az én szeretett nagyapámat. Földre rogytam és próbáltam felfogni a helyzetet. Nem sikerült. Inkább elmenekültem a probléma elől. Futottam amerre láttam, már amennyire lehetett tájékozódni a könnyeimtől. Elkezdtem törölgetni a szemem, mikor valaki mellkasába ütköztem. Nem néztem fel csak sírtam és szorosan dereka köré fontam a karom. Ő is így tett, majd nyugtatóan simogatta a hátamat. Ismerős érzés fogott el. Hiszen tényleg ismerem ezt az ölelést. Ez Zacké. Felnéztem rá, bár ne tettem volna. Eltűrte a hajamat a szememből, de tekintete közömbös volt. Nem tudtam eldönteni, hogy mit érez. Teljesen kizárt. Hirtelen elengedtem és elfordultam. 
-Nagyon köszönöm, hogy megállítottál nem tudom meddig rohantam volna még. 
-Mi történt? 
-Ugyan mit érdekel az téged? - fordultam felé.
-Mert csupa vér és könny vagy. Azért még az ellenséged is megkérdezné, hogy mi történt veled ha így nézel ki?
-Ááá szóval már az ellenséged vagyok. Remek. - kedvem lenne felképelni.- mégis igaz volt! Csak egy a nyári kalandok listájáról. 
-Nagyon jól tudod, hogy nem azt mondtam és hogy tudd azt az estét még a történtek után sem bánom.- szemében felcsillant az az ismerős vágyakozás, de olyan hamar ahogy jött el is tűnt onnan - Bár inkább én feltételezném ezt rólad. Hiszen te smároltál mással közben meg állítólag engem szerettél. 
-Az nem csókolózás volt.. - nem engedte végig mondani.
-Igen akkor mi kerested a kontaktlencséjét a szájában..? - mondta dühösen. 
-Ajj hiába magyaráznám úgy sem értenéd. Hiszen soha nem is bíztál bennem. Legalábbis én így veszem észre. Na mindegy hagyj élni nagyapának nagyobb szüksége van rám mint, hogy itt pazaroljam az időmet..rád. Már biztosan beértek vele a kórházba. - suttogtam.
-Ezt, hogy érted? - váltott ugyan olyan halkra.
-Nem mindegy az neked!
-Nem, ugyanis aggódom érte. Hiszen olyan kedves kis ember és hatalmas szíve van. 
-Tudod épp rólad meg a bálról beszélgettünk és rosszul lett. Én meg csak össze rogytam még annyit sem mondtam neki, hogy szeretlek. Csak elrohantam. - sírtam – aztán valakibe botlottam és akkor nem éreztem magam egyedül. Hiányzott már egy ölelés..
-Óóó sajnálom ci.. Alyssa.. 
-Nem kell a szánalmad jobb nélküle...szóval amikor észre vettem , hogy te vagy az meg is bántam. Tehát szia... isten veled... éld tovább az életed és bolondíts még több lányt és használd ki őket úgy mint engem, de kérlek ne hitesd el velük, hogy szereted őket, mert nálam bejött és őszintén másnak nem kívánom ezt az érzést...- elrohantam innen is.
-Te sem vagy jobb! - üvöltötte utánam. Nem érdekelt, mert pontosan tudtam, hogy igaza van. Csak azzal a különbséggel, hogy én tényleg beleszerettem...


39. fejezet

Már megint itt vagyok a semmi közepén. Tényleg fogalmam sincs merre lehetek, megint csak rohantam a fejem után és hova jutottam? Sehova.. szó szerint.. vagy is ez nem igaz, mert oda lyukadtam ki ahol beszélgetni szoktunk. A tónál, ahol minden francos érzés kezdődött és mi lett belőle? Hát persze, hogy semmi. Pedig kezdtem úgy érezni, hogy az életem végre boldog lehet vele és most itt vagyok egyedül, talpig vérben úszva ami még csak nem is az enyém hanem szeretett nagyapámé akivel ki tudja mi van. Szörnyű ember vagyok és ramatyul érzem magam. Itt fekszem a nedves fűben és sírok, ahelyett, hogy a kórházba rohannék az egyetlen olyan emberhez akinek elmondhattam a titkaimat. Még csak azt se mondtam neki, hogy szeretem. Aztán itt van a bál. Félek tőle... nem tudom mért, de így érzek. Úgy is mindenki tudja, hogy ki lesz a bál herceg, hiszen egyértelmű...de a hercegnő az más kérdés. Persze örülnék, ha én nyerném, még sem lennék képes felállni mellé és bárgyún mosolyogni és tettetni, hogy tetszik a szerep. Egyenesen utálnám azt az érzést, hogy egy színpadon kelljen lennem vele, de azt sem bírnám ha Melissa lenne ott. Inkább Kim vagy Emmáék közöl nyerjen valaki. Bár még a többi lányt nem is ismerem rajtunk kívül. Még a próbák is hátra vannak azzal a hülye tánccal. Remélem a lehető legmesszebb kerülünk egymástól, hogy tovább utálkozhassunk. Jól esett itt feküdni és gondolkozni. Ami nem tartott örökké. A telefonom vadul csörögni kezdett a zsebembe. Nem érdekelt hagytam hadd szóljon, csak feküdtem tovább és néztem az eget. Minden olyan csendesnek és békésnek tűnt. Lassan a sírásom is abba maradt. Mély levegőt vettem és felültem. Közben a telefonom már vagy háromszor megszólalt. Felálltam és köveket keresgéltem elütni az időt. Semmiképpen nem akartam haza menni. Ott csak a rossz dolgokra emlékeznék. Előbb le kell nyugodnom és részletesen átgondolnom mindent. Találtam pár követ, amiket a zsebembe raktam. Vissza ballagtam és kerestem egy helyet ahonnan bedobálhatom őket a tóba. Hosszan néztem ahogy a napsugarak tükröződnek a vízen, majd kivettem az elsőt. Hátra lendítettem a kezem, majd elkiáltottam magam.
-Ezt azért, mert beleszerettem! - és elhajítottam amilyen messze csak tudtam.
-Ezt meg azért, mert hagytad! - ezt is eldobtam néztem ahogy pattog a vízen, majd megáll és elsüllyed. Igazából nem tudtam, hogy kinek vagy, hogy mire jó, hogy kiabálok, de jól esett és egyben újra dühös lettem az életemre. Lassan elfogytak a kövek a dühöm meg egyre nagyobb lett, közben a telefonom csak szólt és szólt. Végül már annyira idegesített, hogy hirtelen felindulásból felkaptam és elhajítottam. Mire észbe kaptam, hogy mit tettem hangos puffanással ért földet. Lassan elvánszorogtam és leültem a tárgy mellé. Térdeimet felhúztam és szorosan átöleltem. Kis idő múlva újra csörögni kezdett a készülék. Remek legalább nem tettem tönkre. Felkaptam és kijelzőre meredtem. Lesöpörtem róla a füvet és a vizet. Kim volt az, de kinyomtam. Megvizsgáltam a feketeséget. Nem történt komolyabb baja csak itt ott lepattant a festék. Szerencsére. Letettem és az állammal rátámaszkodtam a térdemre. A nap is lemenőben van. Sugarai épp úgy csillognak a vízen mint mikor elkezdtem a kövekkel játszani. Belegondolva lassan 10 órája dekkolok itt nem adva életjelet magamról. A szüleim kilehetnek akadva, nem beszélve a többiekről. Már úgy is mindegy, maradok még egy kicsit. Biztos vagyok benne, hogy negyven éves koromig szobafogságot kapok, de nem bírt jelenleg érdekelni. Csak néztem tovább ahogy a fényes napkorong vonszolja magát lefelé és lassan helyére kúszik a hold. Nem telhetett el sok idő, de az a fránya telefon már megint a csengőhangomat kezdte játszani. Meg sem néztem ki az csak beordítottam.
-Mit akarsz?
-Héhé nyugi van, csak tudni akartuk, hogy élsz e még ugyanis senkinek nem vetted fel a telefont és halálra keresett mindenki téged. - mondta higgadtan Gareth. 
-Sajnálom, nem tudtam felvenni.. őő.. nem volt térerő. Ja gondolom mindenki engem kereshetett! - mondtam cinikusan.
-Figyelj én nem tudom mi van köztetek Zack-kel, de látszik rajta, hogy szenved, majd megőrült, hogy nem tudja merre lehetsz vagy hogy nem esett e bajod. Még ha most neheztel is rád, de belül teljes szívéből szeret és én ezt látom rajta, mert ismerem hiába próbálja mindenki elől eltitkolni. Gondoltam jobb ha tudod, mielőtt bármit cselekszel.
-Hát..
-Várj még nem fejeztem be. - nem durván mondta, inkább határozottan. - Sőt azt is tudom, hogy te is hasonlóképpen érzel ugyanis elismerted a tónál. Emlékszel? Onnantól kezdve a srác is tudta, hogy nem tud elfelejteni. Igen gondolom megfordult a fejedben, hogy elmondtam neki, de ez nem így volt. Te magad mondtad el. Ott és akkor. - lefagytam. Zack is ott volt? De hogy? Mért? Ne!
-Gareth! Ugye... nem?
-De igen ő is ott volt és hallott mindent. Akármennyire fáj is, hogy megtudta már tudja nem tudsz ellene semmit sem tenni és sajnálom, hogy így alakult, de el kellett mondanom hiszen mindkettőtök fontos nekem is és Kim-nek is. Csak szeretném ha boldogok lennétek. 
-Köszönöm. - mást nem tudtam kinyögni. Kis hallgatás után folytattam. - Nem érdekel.. kihallgatott, ami nem szép dolog. Szóval én végeztem vele most és mindörökké. Boldog leszek és vagyok. Hol vagy? 
-Makacs vagy mint mindig mit is várhattam, de ez nem megoldás hosszútávon. Itthon mért?
-A többiek? 
-A kórházban. - halkult el.
-Eltudnál jönni értem? Itt vagyok a Sunshine-nál. - érdekes a tó neve.. napsütés.. állítólag ha kiülsz ide és nézed a napsugarait eszedbe jut egy ismerősöd, akire számíthatsz akármi legyen. Furcsa, mert nem értetettem. Eddig. Talán az én támaszom Gareth. Egy próbát megér. 
-Rendben. Negyed óra és ott vagyok...