42.-43. fejezet

42. fejezet

Korán ébredtem. Az éjjel rosszul aludtam. Reggel is csak forgolódtam míg a lányok fel nem ébredtek. 
-Alyss hagyd már abba beleszédülök, ha még egyszer átfordulsz! - mondta álmosan Julie. Nem tudom mért, de felkuncogtam és csak azért is végre hajtottam. Erre egy nagy sóhajtást hallottam és még jobban nevethetnékem támadt. Szinte már a könnyeim is kifolytak mikor egy párna arcon talált. Értetlenül könyököltem fel és néztem Daisyre aki kacsintott és mosolygott rám.
-Igen? Te így, én is így! - kacagtam. Felkaptam a párnát a földről és elkezdtem püfölni vele a lányokat. Hatalmas nevetésbe törtünk ki, mire valaki benyitott és ijedten pillantott ránk.
-Lányok! Óóó szia téged azt hiszem még nem ismerlek. - mosolygott kedves a hölgy aki az ajtóban állt. Botladozva másztam le az ágyról, mikor sikerült stabil helyzetbe hoznom magam bemutatkoztam: 
-Őő..Alyssa vagyok. Remélem nem baj, hogy itt aludtam. - mosolyogtam kedvesen.
-Persze, hogy nem, de remélem otthon tudnak róla. ÓÓ amúgy Mrs. Carson vagyok, de szólíts csak Sophie-nak. 
-Persze, hogy tudnak róla, Sophie. - füllentettem,majd kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Mire megfordultam egyik lány sem feküdt már az ágyban. Vadul dobálták ki a ruhákat a szekrényből. Viccesen néztek ki. 
-Ti meg mi a francot csináltok? - érdekes, hogy alig fél napja ismerem őket és mennyire megkedveltem a bolond fejüket. Komolyan talán életem egyik legjobb dolga volt, hogy találkoztam velük. 
-Ruhát keresünk neked.
-Nekem? 
-Neked hát! - már majdnem megkérdeztem minek, de rájöttem, hogy amibe tegnap voltam annak már nem hiszem, hogy segít egy vagy akár több mosás. Szóval törökülésben leültem az ágyra és vártam a végeredményt. Azt hittem sosem végeznek. Már éppen megakartam szólalni mikor az orrom alá dugtak egy ruhadarabot és betessékeltek a fürdőbe, hogy azonnal vegyem fel. Végig mértem az igencsak aprócska szoknyát, de azonnal beleszerettem. Nem tudom mért, de nagyon tetszett pedig nem szoktam ilyet hordani. Óvatosan felvettem, hogy semmi baja se essen. Olyan mintha pánt nélküli lenne, de nem az hiszen egy csipkés résszel kapcsolódik össze, ami így rövid ujjúvá teszi az egészet. A mell alatt pedig kibővül és lágyan lóg a testem mellett. Hajamat kiengedtem így hullámosan hullott a vállamra, majd kiléptem a folyosóra. Ahol két kíváncsi szempár már várt rám. 
-Húha! - kiáltottak fel egyszerre. - Tökéletes. - kicsit elpirultam és szégyenlősen a földet kezdtem el nézegetni. Bevallom tényleg imádom ezt a ruhát. Azt, hogy sima és egyszerű mégis szépnek érzi benne magát az ember. 
-Csajo...hűűűű – Will jött fel a lépcsőn – Gyönyörű vagy... - tátott száján elmosolyodtam – izéé.. csak azt akartam, hogy mennünk kéne ha nem akarunk elkésni. - fordult sarkon és szalad az ajtó felé. A lányok gyorsan összekapkodták a holmikat és elköszöntek, majd követtük Will-t.
-Ugye tudjátok, hogy Emm-ék is velük jönnek? - kíváncsiskodott a srác már az autóban. 
-Óóó ez remek. - húztam mosolyra a szám – ők lesznek az elsők akik kinyírnak. 
-Ne mond ezt, hiszen mindenki úgy aggódott érted. Inkább örülni fognak annak, hogy semmi bajod sincs sőt a szerintem a szüleid is így lesznek vele. 
-Remélem. Én nem akartam ennyi ideig elszökni, de át kellett gondolnom néhány dolgot ahhoz, hogy megnyugodjak és tisztán lássak. Sajnálom. - mondtam halkan a többieknek mikor megálltunk Dorothy-ék házánál. - Hát akkor Let's go! - a lányok boldogan futottak a kocsihoz, majd Emma hatalmas csókot nyomott Will szájára. Dorothy kinyitotta az autó ajtót és ledermedt. 
-Mi a baj? - ordította Emma, majd oda szaladt mellé. - Alyssa! Uram Isten úgy aggódtunk – kirángattak a kocsiból és szorosan magukhoz öleltek. 
-Sajnálom, én nem akartam, de nem volt más választásom. 
-Csajok igazán nem akarom elrontani ezt a meghitt pillanatot, de elfogunk késni. - sürgetett Will. Gyorsan beszálltunk és elindultunk. Közben a lányok is össze ismerkedtek és elmesélték, hogy mi történt míg nem voltam itt. Kiderült, hogy nagyapa jobban van és már holnap haza is jöhet. A szüleim rendesen kivannak akadva, de nem érdekel ez kellett a lelki békém érdekében. A lányok nem is haragudnak annyira hiszen pontosan tudják min mentem keresztül az elmúlt hónapokban és hát Zack.. teljesen maga alatt van ezenkívül magát okolja, hogy miatta nem jelentkezem, de pont olyan makacs mint én nem mutatja ki, sőt azzal a véletlen csókkal indokolja még mindig, hogy már nem kedvel. Hát jó egyikünk úgy sem bírja sokáig. Szóval legyen így ahogy ő akarja. Harcoljunk és utáljuk egymást míg végül újra meg nem tudunk bocsájtani egymásnak? Legyen!
-Na készen állsz? - halottam Julie hangját.
-Nem tudom. Szerintem Kimnek elmondta Gareth. 
-Tudod, hogy nem rá gondoltunk. - lassan sétáltunk befele. 
-Ja ő.. már nem érdekel.. - néztem a cipőm orrát – menjetek csak előre én még elintézek valamit. - megálltam és az eget kezdtem vizsgálgatni. Gyerünk Alyss! Azt mondtad már nem érdekel akkor meg mire vársz. Hajrá menni fog. Felejtsd el és kész ő nem a te világod többé. 
Elindultam a terem felé ahol már javában ment a zene. Gondoltam, hogy én fogok elkésni, de ez van. Nagyot sóhajtottam és belöktem az ajtót. Végig vizsgáltam az embereket. Szép sorjában. A lányok mosolyogtak, Kim és Gareth is. Végül Zack jött. Lassan végig mértem, majd elindultam Nate-hez. Olyan magabiztosan ahogy csak tudtam. Megálltam előtte,majd a tanárnőnek szóltam.
-Elnézést, hogy késtem. Többet nem fordul elő. 
-Végre, hogy megjelent Miss Evans. Na akkor folytassuk az alapokat. - tapsolt a tanárnő. Mindenki párba állt és folytattuk. Éreztem mindenki pillantását magamon vagy csak ennyire paranoiás vagyok. 
-Örülök, hogy megvagy. -suttogta Nate a fülembe, mikor már a koreográfia egyik elemét táncoltuk. 
-Sajnálom. 
-Ugyan már ha kellett ez a kis idő akkor igazán nem haragudhat senki sem rád. - forgatott meg. 
-Rendeben akkor lányok most középre egy körbe. Remek. Ez az. Ügyesek vagytok. Most akkor két forgással jobbra. - mi? Azt már nem! - Alyssa mért álltál meg? Olyan jól megcsináltátok.
-Nem lehetne inkább két forgás balra? - reméltem, hogy lehet, de csalódnom kellett.
-Nem! Úgyhogy kapkodd magad és állj vissza. A körtől. Gyerünk mindjárt lemegy a nap és még a következő részt is átakarom venni. - mért pont velem történik ez? - jó akkor most akikhez pörögtetek lányok az lesz a párotok egy kis ideig. 
-Nagyon jó. - suttogtam mérgesen. Próbáltam nem a szemébe nézni. 
-Most akkor az új párok tenyeret összeérinteni és egymás szemébe nézni! Így..ez az Melissa szép. Ohh Julie, Daisy csak így tovább. - mindjárt ide ér Mrs. Higgins nem akartam még jobban magamra haragítani így megragadtam a kezét és ránéztem. Tekintete üres volt mégis az a megszokott vágy ott csillogott benne. Elmosolyodott, majd vissza váltott komoly arcára. - Alyssa végre! Remek párost alkottok. - majd tovább ment. Abban a pillanatban elakartam húzni a kezem, de nem engedte. Szorosan megfogta így nem tudtam szabadulni. Csak néztünk egymás szemébe. A feszültség szinte tapintható volt közöttünk. A többiek már rég minket figyeltek. Egyre dühösebb lettem. 
-Engedj el! - sziszegtem. 
-Azt hiszem soha többé nem foglak. - majd közelebb húzott és megcsókolt. A hideg kirázott és a szőr is felállt a karomon. Ajkaink elváltak egymástól, majd hirtelen pofon vágtam.
-Rendben emberek elég lesz ennyi dráma mára. Vége az órának. Holnap ugyanitt ugyan ekkor. Viszlát. - adta meg a végszót a tanárnő. Nem tudtam mihez kezdjek. Most még jobban össze zavarodtam mint eddig. Az öltözőbe rohantam és neki dőlve egy szekrénynek a kezembe temettem az arcom, amikor egy ajtócsapódást halottam...

43.fejezet

Nem akartam megvárni, hogy ideérjen az illető. Inkább neki iramodtam és elfutottam a másik bejáratig. Hatalmasat sóhajtottam mikor kiértem és hálát adtam az égnek, hogy az a valaki nem jött utánam. Úgy gondoltam, hogy most már ideje lenne haza mennem. Mivel Kimék szerintem még bent voltak. Így elővettem a telefonom és írtam egy gyors üzenetet, hogy elindulok gyalog haza. Lassan mentem nem akartam sietni. Annak ellenére, hogy nem is emlékszem mennyi ideje nem voltam otthon jó volt lelassítani a dolgot. Csak élveztem, ahogy a nap a szemembe süt és csiklandozza a bőrömet. Néha még ugrándoztam is, mint egy bolond. Már fél úton lehettem amikor egy játszótér mellett mentem el. Megpillantottam a hintákat. Nem tudtam ellenállni nekik, hát odaszaladtam és felpattantam az egyikre. Nem is törődtem a környezetemmel csak élveztem ahogy a hajamat fújja a szél és a nap még mindig az arcomat simogatja. A végére annyira magasra hajtottam, hogy egyszerűen kiugrottam és a puha fűbe érkeztem. Hatalmas kacagással terültem el a földön. Csak nevettem és fetrengtem, majd a hátamra gurultam és egy pillanatra becsuktam a szemem. Hirtelen egy árnyék eltakarta a napot. Nagyon megijedtem és felnéztem. Azonnal megnyugodtam mikor egy kíváncsi barna szempár meredt rám.
-A néninek mi a baja? - kérdezte kicsit félénken és könnyes szemmel. Szőke fürtjei rakoncátlanul lógtak az arcába. Felültem és kedvesen rámosolyogtam, majd eltűrtem a haját a füle mögé.
-Semmi bajom, de mióta figyelsz és ki vagy te kicsi szőkeség és mi a baj? 
-Ne tessék hajagudni. Én csak hintáztam a néni meg jött és velem hintázott. Aztán ki esett és én megijedtem. Aztán meg nevetni kezdett és nem értettem. 
-Tudod nekem semmi bajom, csak – hajtottam le a fejem.
-Csak a néni szerelmes. Tudom ismerem ezt a nézést. A hercegnős könyvemben is így néz a szép lány a lovagjára. - mondta teljesen komolyan. 
-Hát így is lehet mondani..de nem ilyen egyszerű az én dolgom.. tudod az én hercegem rettentően makacs pont mint én. Így félek, hogy nem igazán értjük meg egymást. 
-De ha a néni hercege igazán szereti a nénit akkor mért nem élnek boldogan a kastélyukban? - törölte meg nedves orrocskáját. Ezen muszáj volt mosolyogni. Annyira aranyos ez a kis csöpp leányzó. 
-Tudod ez nem ilyen egyszerű, talán ott fent Isten nem akarja, hogy a mi hercegségünk boldog legyen. - halványan mosolyogtam – Amúgy jól elbeszélgettük az időt merre fele laksz haza kísérlek. - megragadta a kezem és rángatni kezdte a kis kapu felé. - Na na héé annyira azért nem sietünk, hogy a karom is kiszakadjon és még kis kegyed nevét sem tudom. 
-Ne tessék haragudni, csak ha megtudják, hogy megint elkóboroltam kikapok. Az én nevem..
-Stella...merre vagy megint..Stella..azonnal gyere ide.. - egy női hang egyre közelebbről hallatszott. 
-ÁÁ szóval Stella vagy.. szép neved van..
-Köszönöm – lassított léptein mikor megláttuk a nőt aki kereste.
- Itt vagy? Nem meg mondtam, hogy egyedül ne menj messze! - szidta meg egy kicsit, majd felém fordult. - köszönöm, hogy visszahoztad. Mindig elkóborol valamerre. Örök utazó kis hercegnő. - mosolygott. 
-ÓÓ semmiség. Nagyon jól szórakoztunk a játszótéren. Egyébként nagyon aranyos a kislánya. Nem lenne baj ha többször is meglátogatnám? - valamiért nagyon kötődtem hozzá. 
-Ohh ő nem az én lányom. - Stella előreszalad és befutott egy hatalmas házba, a nő megvárta ezt majd felém fordult. - Szegénykém édesanyja pár éve hallt meg, a nagyszülei meg hallani sem akarnak róla. Sőt a tetejébe semmit sem tudunk az apja felől. Annyira elzárkózott a világtól, hogy ez idáig senkivel sem láttam beszélgetni, nem hogy megmutatta volna valakinek, hogy hol lakik. Mond mivel érted ezt el? - elmeséltem a találkozásunk minden egyes pillanatát. - Talán a mi kis hercegnőnk valami hasonlóságot érez a sorsotokban ezért bízik meg benned. Kérlek látogass meg minket többször és erről ne beszélj előtte. Rendben? 
-Héééé nénii, nénii itt az a könyv, amiről meséltem.. a hercegnős. - futott életvidáman.
-ÓÓÓ ez de szép.. - fogtam meg a könyvet.
-A néninek tetszik a könyvem?
-Persze. Mért kinek nem tetszik? 
-Hát a többi lánynak..sőt mindig piszkálnak, hogy milyen kicsi vagyok. Ezért nem beszélnek velem és.. és mindig elveszik a könyvem. - egy aprócska könnycsepp gördült le arcocskáján.
-Jajj gyere ide! - guggoltam le elé. Megtörölte szemit, majd félve pillantott a nevelőnőre, aki mellettünk állva kedvesen mosolygott és bólintott a kislánynak. Határozatlan léptekkel közeledett, majd szorosan megölelt. Ebben az egy mozdulatában érződött mennyire hiányzott már számára a szeretet. Csak szorított és szorított, majd hirtelen sírva fakadt, de nem engedett el. Felemeltem és én is szorosabban magamhoz öleltem. Ekkor jöttem rá, hogy nekem is mennyire hiányzik ez az érzés. Pedig nekem lehetőségem lenne rá..mégis kibújok alóla. Felsóhajtottam, majd bevittem a hatalmas árvaházba az immár a vállamon alvó hercegnőt. Fél óra múlva már a házunk előtt bóklásztam. Féltem bemenni, vagyis inkább féltem a letolástól, amikor már a harmadik kört mentem a ház előtt. Rávettem magam, hogy bemenjek. El is indultam, mikor a kilincsért nyúltam az ajtó hirtelen kivágódott. Édesanyám könnyes szemmel borult a nyakamba.
Ne haragudj! - suttogtam..