44-45. fejezet

Lassan a blog végéhez érkezünk :) Már csak néhány fejezet :) Remélem tetszett mindenkinek és elnézéseteket kérem itt is hogy ennyit váratok mindig de érettségizem és nincs időm ja és elnézést a hibákért is :) Jó olvasást! ♥

44. fejezet

A napok csak úgy telnek az első táncpróba óta. Már a szüleim sem haragszanak rám, vagyis inkább megkönnyebbültek, hogy nem esett semmi komoly bajon. Azon kívül, hogy az őrület határán bolyongok, mert nem tudom eldönteni mit is szeretnék. Az egyik percben rettentő vágyat érzek, hogy karjaiba rohanjak, hogy csak öleljen míg lehet aztán újra elönt a düh és eszembe jut, hogy mit követett el ellenem, hogy mit is tett ez a kapcsolat velünk. Nem értem még mindig és tudtam, hogy ezt tisztáznom kell vele is. Lehet, hogy nem ma és nem is holnap, de hamarosan.
Verőfényes szerdai nap van. Három nap a bálig. Egész beletörődtem a táncos részébe is mivel nem tudtam tenni ellene semmit. Végig táncoltam mint valami marionett baba. Most is mint minden reggel az elmúlt hetekben a próbák előtt az árvaházban voltam, a kis hercegnőmnél. Egyre mélyebbre szorosabbra fűződött a kapcsolatunk a napok alatt. Valami oknál fogva már az első perctől megbízott bennem Stella. Hiszen nem volt senkije és semmije csak a bátorsága és az emlékek amibe burkolózott. Azóta mióta meghalt az édesanyja bezárkózott és igyekezett kizárni mindenkit, egyfajta védő burkot húzott maga köré. Amit senkinek sem engedett áttörni. Nem hagyhatom, hogy így nőjön fel. Tennem kell érte ha így hát akkor jelentem számára a világot. Lassan indultam tovább. Nem akartam pontosan érkezni tőlem már úgy is megszokták a késést. A koreográfiát már úgy is tudom. Kit érdekel ha pár percet kések. Ma még annyira sincs kedvem jó pofizni mint eddig vagy csak attól félek, hogy nem bírom tovább és rávetem magam Zack-re, de ha ez előfordul vajon mi történne. Eljátszottam a képzeletemmel míg odaértem. Az óra is ugyanolyan lassan telt mint a délután többi része. Összegyűltünk egy amolyan kerti parti keretében Jons-ékhoz. Minden táncos és szülő ott volt beleértve a tánc tanárt is. Ügyeltem, hogy nehogy valakivel is vitába keveredjek, mert nem voltam olyan állapotban, hogy abbahagyjam a veszekedésnél. Rá kell jönnöm, hogy vezethetem le a feszültséget úgy, hogy közben nem ártok senkinek. Mindenki apró csapatokba verődve beszélgetett. Lassan meguntam az üldögélést és elindultam a kert másik végébe, ahol talán egyedül lehetek kicsit, de meg is bántam, hogy elindultam. Mikor megláttam, hogy észre vesz és épp felém tart az ütő is megállt bennem. Tudtam, hogy eljön ez a beszélgetés, de reméltem, hogy később. Elfordultam majd elakartam indulni a másik irányba, de nem hagyta megragadta a karomat és gyengéden vissza rántott.
-Hagyj elmenni!. - parancsoltam Zack-nek, de mintha meg sem hallotta volna.- Süket vagy.
-Nem amíg nem beszéltük meg a dolgok. Kérlek Alyssa csak most ne légy makacs. - sóhajtottam, végül is ha át kell esnünk ezen akkor jó legyen.
-Rendben. Mint akarsz megbeszélni? - bár ez hülye kérdés volt. Amire nem is igazán vártam választ. - Inkább tudod mit? Hagyjuk az egészet belefáradtam ebbe a macska egér harcba. Éljük az életünket tovább úgy mintha még a suliban lennénk és halálosan utálnánk egymást. Minden sokkal jobb volt. Te lehetsz a sztár focista mindenki imád és nem kell egy ilyen magam fajta lány után futnod, mert minden ujjadra legalább két pom-pom lány ugrik egyből. Szóval ennyi volt, ha lehetne kitörölnélek az életemből.- fájt kimondani, de így lesz a legjobb. - Hagyjuk az álcát és a játékokat nem kell tovább színlelnünk, hogy szeretjük egymást. - tudtam volna még folytatni de, belém fojtotta a szót.
-Alyss én nem színleltem, amióta ott az oviban megláttalak az aranyszőke hajaddal és ahogy ölelted a plüss mackódat. Én akkor tudtam, hogy te nekem kellesz. Azt, hogy mikor és hol szerezlek meg nem tudtam és nem is volt bátorságom bevallani. - tátott szájjal néztem rá.
-Persze! - nem hittem a fülemnek. Nem akartam hinni neki. Azok után amiket elkövetett ellenem. Oké persze nem voltak, olyan rossz dolgok, amolyan ovis csínytevések, de nekem ez épp elég volt.
-Nem hiszel nekem? - ez inkább nem kérdésnek hanem kijelentésnek hangzott.
-Hogy is hihetnék ezek után? Azután, ahogy viselkedtél talán lehet, hogy én is felfigyeltem rád már akkor, de aztán jöttek az iskolás évek és egyre eltávolodtunk. Egy múló emlék lettél. Aztán jött az a bizonyos nap amikor hirtelen újra eszedbe jutottam. Tudod ezekre most jöttem csak rá, hogy mért is utáltalak akkor. - már hangom is elhalt. A semmibe veszett csak a sírás maradt. - Én ezt nem akarom folytatni. Térj vissza az életedbe én is úgy teszek és soha többé még csak ne is szóljunk egymáshoz. Kérlek. - szemébe néztem ami fájdalmat tükrözött e szavak hallatán. Nem bírtam tovább nézni. Inkább feladtam és utoljára hozzábújtam és szorosan megöleltem. Nem habozott és ő is ugyanígy tett. A feszültség ami eddig bennem volt szerte foszlott. Szíve még mindig ugyanúgy vert mint azelőtt. Össze vissza pont mint az enyém. A perc hosszú pillanattá olvadt. Megfordult a fejemben, hogy talán nem jó ez így, de döntöttem. Már vége lezárt szakasz. Elindultam, de még vissza fordultam felé.
-Ne keress soha többé kérlek én sem foglak! - szaladtam ki a sötétségből vissza a fénybe ahol a többiek voltak..

45. fejezet

A bál napja. Hát ez is eljött. A ruhám szépen lógott a szekrényen. Nem akartam felkelni csak feküdtem az ágyban párnával a fejemen. Az elmúlt napokban rengetegszer próbáltunk a helyszínen. Mindenki észrevette, hogy velünk nincs minden rendben. Nem volt meg a szikra a levegőben mikor egymás elé értünk...csak egy unott koreográfia lett belőle. Szinte egymásra sem néztünk, mert tudtuk, hogy csak a fájdalmat és talán egy halvány reményt véltünk volna felfedezni a másik szemében. Ó az a hatalmas barna szempár ami valaha a boldogságot jelentette számomra. Kicsit hiányzik, sőt..
-Alyss! Te még mindig fekszel? - jött be Kim hozzám. Meg sem moccantam hát ha békén hagy és nem kell sehova mennem. - Tudom, hogy nem vagy a legjobb formában, de kérlek csak ma hadd lássuk újra azt a mosolyt az arcodon mint mikor..- elhallgatott – sajnálom. Nem akartam, de ugyan már ha tényleg nem szereted nem itt fetrengnél, mint egy aszott öregasszony. - lehúzta rólam a takarót. - na gyere szépségem csináljunk valamit a hajaddal! - rángatott ki a menedékemből.
-Csak hogy tudd! Nem azért csinálom, mert szeretem. Hanem mert ez neked sokat jelent. - erőltettem mosolyt az arcomra.
-Aha persze! Na gyere, mert a végén elkezdek hinni neked!
-Jó rendben!
-Haha tudtam én.
-Higgy amit akarsz. - kacsintottam és ráhagytam a dolgot, majd helyet foglaltam a székben a tükörrel szemben. Átfésülte a kócos, csomókban lógó tincseimet. Próbálgatta, hogy állna a legszebben. A végére úgy döntött, hogy kontyot készít. Fél órás kínszenvedés után megszületett a végeredmény. Egy idétlen paca a fejem tetején ami egyáltalán nem illett oda.
- Szerintem jó. De most én is megyek készülődni. - nézegettem egy kicsit és rájöttem ez nem én vagyok. Egy határozott mozdulattal kihúztam a hajamat összetartó csatokat. Lágyan hullott a vállamra. Nem akartam megsérteni vele a húgomat, de jelenleg nem érdekelt semmi, majd kárpótlom valamivel valamikor. Visszafeküdtem az ágyba és újra gondolkozni kezdtem. Nem tudtam eldönteni, hogy jó választás volt e amit tettem. Annyi pedig biztos, hogy nehéz lesz elfelejtenem sőt az még nehezebb lesz, hogy nélküle éjek, de nem sokára vége a nyárnak és újra iskola, ahol könnyebb lesz felejteni. Remélem. Bár lehet, hogy ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy tényleg egymásnak vagyunk teremtve. Nem tudom és úgy is mindegy. Már vége mindennek. Alyssa Jane Evans ez jól elszúrtad.
Több órán keresztül feküdtem. Ebédelni sem mentem le. Anya jött fel fél kettő körül és hozott nekem enni.
-Kicsim mi a baj? - ült mellém az ágyra. Odébb söpörte a hajamat a szememből.
-Az égvilágon semmi! - mért?
-Látom rajtad.
-Rosszul látod! - csattantam fel és bedőltem a párnák közé így az összes hajam újra eltakart. -Tudom, hogy nehéz döntést hoztál, de túl kell lépned rajta ha már tényleg nem szereted. - kis hallgatás után megszólaltam, amilyen halkan csak tudtam.
-És mi van ha szeretem?
-Hát akkor küzdened kellett volna érte.
-Igaz. Mindegy már késő.
-Azért ne mondj ilyeneket, amíg van egy halvány remény sosincs késő. Na gyere segítek elkészülni.- megragadta a kezem és kirántott az ágyból. Újra a székbe ültem. Anya mögöttem állt és a hajammal babrált. A végére egy laza fonat került a fejemre, mint egy korona. A maradék hajam pedig hullámosan hullott a vállamra. A délután maradék része is efféle készülődéssel telt. Utolsó lépésként belebújtam a kiválasztott ruhámba. Egész jól éreztem magam. Rengeteget beszélgettünk anyával. Sokat segített, hogy végre megtalálhassam önmagam. Felfrissülve sétáltam le a nappaliba. Kim, Kris és Eli még fent voltak. Apa és anya egymást ölelve néztek végig rajtam. Láttam a büszkeséget a szemükben.
-Kislányom gyönyörű vagy. - dicsért meg. Ekkor a többiek is csatlakoztak. - és itt a többi szépség is.
-Istenem, hogy felnőttetek. - mondta nagymama.
-Mehetünk? - kérdeztem sóhajtva.
-Még nem. Még fotót kell készítenem rólatok. - jelentette ki anya.
-Akkor fogj hozzá.
-Meg kell várni a párotokat a kép csak akkor teljes. Már mindenkinek szóltam.
-Remek most akkor egy képen is lehetek vele. - épp leülni készültem mikor Gareth belépett az ajtón, majd Nate és végül Zack. Próbáltam elrejteni minden érzelmet ami előakart törni. Gyorsan elkészítették a képet, amikor Nate megszólalt.
-Ha lehet én szeretnék Eli-vel is egyet. - kedvesen mosolyogva a lányra.
-Persze de akkor Alyss és Zack se maradjon ki! - mondta anya ördögi mosollyal.
-Rendben. - vágtam rá. Fel sem fogva mit mondtam. Nem bírtam tovább engednem kellett a vágyaimnak. Éreznem kellett a közelségét.. az illatát.. még ha utoljára is...